League of Legends - Fontosabbá válik számára a támadási sebesség, illetve más körülmények között kell majd kihasználnunk a passzívját.
A mini reworkök a közelmúltban csak többedik nekifutásra jöttek össze a Riotnak, emlékezzünk vissza Malphite módosításaira, hányszor álltak annak is neki. Garen is hasonló cipőben jár, kapott már hideget-meleget a karakter, most úgy tűnik, hogy egy újabb próbát tesznek vele. Riot Scruffy, vezető gameplay designer osztotta meg a közösséggel, hogy mik a következő lépések Garen életében.
Passzív - Perseverance
Garen passzívjának leírása elég zavarosra sikerült, de nagyjából annyi a lényeg, hogy az eddig harcon kívül bekapcsoló képesség most a harcok során válik majd elérhetővé, és 7 másodpercen keresztül gyógyítja a karaktert. A képesség 7 másodperc után kikapcsol, ám addig 1,5%-10,1% közötti mértékben gyógyít 1-18 szint között.
Q - Decisive Strike
Támadási sebességből scale-el és a működése jobban hasonlít az alaptámadásokhoz.
W - Courage
- Passzív: Az eddigi maximális 50 helyett 30 állandó páncél és varázsellenállás bónuszt halmozhatunk fel vele.
- Aktív: Eddig a képesség használatakor Garen 0,75 mp-re 60%-kal kevesebb sebzést kapott és 60%-kal megnőtt a kitartása. Az új Garen esetében a maximális életerejének 10 százalékával megegyező pajzsot kap, és 60%-kal megnő a kitartása.
E - Judgement
- Az eddigi 5-10 tick helyett fixen 7-et tickel a képesség, illetve minden itemből és szintből szerzett plusz 17% támadási sebesség után +1-et.
- A tickenkénti sebzése a következőképpen módosul: 14/18/22/26/30(+36-40% tAD)-ról 8/12/16/20/24(+0-8 a karakter szintjétől függően)(+32-40% tAD)
- Eddig +33% bónusz sebzést oszthattunk ki a képességgel, hogyha társaktól elszigetelt ellenfelet támadtunk, most +25%-ot kap minden közeli ellenfél
- A korábbi 4 helyett most 6-ot kell pörögnie a karakternek, hogy elkezdje lebontani az ellenfele páncélját
- A képesség mostantól stackeli a Conquerort
R - Demacia Justice
- Eltávolították a Gonosztevő hatást
- Egy másodpercre rálátást biztosít a célpontra
- Az ulti sebzése a következőképpen módosul: 175/350/525 +28,6%/33,3%/40% hiányzó hp alapján kiosztott varázssebzés helyett 150/300/450 +20/25/30% hiányzó hp alapján kiosztott True damage-et okoz
Alap statisztikák
- A szintenként kapott támadási sebesség mértékét 2,9%-ról 3%-ra növelték
- Az alap életereje és szintenként kapott életereje a következőképpen módosul: 616,28 +84,25/szint helyett 620+84/szint
Mi a véleményetek ezekről a változtatásokról? A támadási sebesség egyértelműen nagyobb szerepet kaphat a karakter életében.
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!