Előfordulhat, hogy Ivern hamarosan támogató szerepben is tetszeleghet

Előfordulhat, hogy Ivern hamarosan támogató szerepben is tetszeleghet

A dzsungelben is hasonló szerepet töltött be, de most az alsó ösvényre is leküldené őt a Riot.

Ivern jelenleg remek győzelmi, de siralmas választási aránnyal rendelkezik. Ennek pedig két oka van. Az egyik, hogy megjelenése óta sorra nerfelték, mivel nem csak a profi meccseket, de a sima ranked csatákat is uralta. Gyengítése után viszont már nem volt muszáj játszani vagy bannolni őt, emiatt a nem támogató beállítottságú játékosok elpártoltak tőle. Ettől függetlenül még a gyengítések után is erős karakternek mondhatjuk, erről az 52%-os győzelmi aránya is tanúskodik, viszont a meccsek kevesebb, mint 1%-ban fordul elő. Épp ezért döntött úgy a Riot, hogy eszközöl némi változtatást a karakteren.

A játékosközösség már többször megemlítette, hogy Ivern legnagyobb baja az, hogy csak és kizárólag a dzsungelbe lehet hozni, sehova máshova. A Riot viszont most úgy döntött, hogy ezen változtatni akar, ugyanis a fenti tweetben azt olvashatjuk, hogy szeretnék, ha Ivern kaphatna egy másodlagos szerepet is, de nem lesz könnyű, hisz a passzívja teljes egészében a dzsungelről szól. Ettől függetlenül viszont megpróbálják, hisz a képességei bőven alkalmasak rá. CC, shield és a bokor mechanika is rengeteget segíthet egy alsó ösvényen, ráadásul egy Rengarral az oldalán új metát alakíthatna ki.

Ez viszont még bőven a jövő zenéje, ráadásul jelenleg az agresszív támogatók, mint például Pyke és Leona nagyon könnyedén elveri őt, így komoly átalakításokra lesz szükség, ha az alsó ösvényen is szeretnék látni Ivernt.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!



Közvetítések