2 napon belül érkeznek az idei halloweeni kinézetek

2 napon belül érkeznek az idei halloweeni kinézetek

Két napon belül kiderül, kik kapnak idén Halloween alkalmából új hőskinézeteket.

Harrowing már 2010 óta van a játékban, tehát idén már kilencedik esztendeje, hogy a fejlesztők tartják ezen hagyományt és minden évben újabb hőskinézetekkel állnak elő ennek jóvoltából.
A legelső esemény 2010. október 18 és 31 között zajlott le. Idén a Harrowing nem csak a League of Legends tizedik születésnapját követően érkezik, de a világbajnokság is tartani fog még ezen idő alatt.Harrowing alkalmából még szintén 2010-ben már láthattunk halloweeni színekbe borult pályát, sőt, még néhány tárgy képét is lecserélték az időszaknak megfelelően.

Nézzük az előző években kik kaptak hőskinézeteket Harrowing alkalmából.

2010-es Harrowing kinézetek

2011-es Harrowing kinézetek

2012-es Harrowing kinézetek

2013-as Harrowing kinézetek

2014-es Harrowing kinézetek

2015-ös Harrowing kinézetek

2016-os Harrowing kinézetek

2017-es Harrowing kinézetek

2018-as Harrowing kinézetek

És hogy ki kaphat ilyen tematikájú kinézetet? Mint láthatjátok szinte bárki, hisz Katarina is kétszer kapott például. Az azonban biztos, hogy Ashe, Darius és Hecarim sem kaphat ilyen hőskinézetet, hisz ők a High Noon családot fogják bővíteni a 9.20-as frissítéssel, ami október 9-én érkezik majd az élő szerverekre.

Jelenleg 20 darab hős van, aki már több, mint 1000 napja nem jutott újabb kinézethez, olyanok mint: Karthus, Bard, Trundle, Nautilus, Maokai, Pantheon, Kalista, Taric, Volibear, Shyvana, Kindred, Sion, Vel'Koz, Kassadin, Rek'Sai, Mordekaiser, Zilean, Xerath és Skarner.

Tehát válogatni van kikből bőséggel, és ahogy említettük, ezek csak azok a hősök, akik több, mint 1000 napja nem kaptak már kinézetet, szóval gondolhatjuk, milyen hosszú a szóba jöhető hősök listája.

Ti kikre szeretnétek idén Harrowing kinézetet?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!



Közvetítések