A 9.20-as frissítésben távolsági hőst csináltak belőle, az eredmények eddig nem túl biztatóak.
Szóban forgó hősünk nem más, mint Ivern. Ivern a héten érkezett 9.20 során lett távolsági hős a fejlesztők kegyei által.Alapértékei közül az alap támadási hatótávja 125-ről 475-re nőtt, továbbá Ivern mostantól a rúnák, tárgyak és egyéb dolgok szempontjából is távolsági hősnek számít. Ezen kívül W képessége, avagy a Rekettyés mostantól nem növeli Ivern hatótávját.
Lényegében ez egy elég jó erősítés Ivern számára, azonban a számokban nem ez tükröződik. Ugyan már nagyon rég nem volt ilyen közkedvelt a karakter, mint a jelenlegi, 1,22%-os népszerűségi mutatója is mutatja, a korábbi csúcs az elmúlt frissítések során a 9.16 volt 0,79%-os aránnyal.
Győzelmi aránya azonban már rég nem volt ilyen alacsony, mint most. Persze ez köszönhető annak, hogy most az is elővette, aki talán az elmúlt 6-12 hónap során sosem látta vagy használta a karaktert és nyomott egy kis negatív pecsétet így a karakter statisztikájára, de tény és való, hogy a 50,04%-os győzelmi arány a korábbi, még a legalacsonyabb, 51,86%-hoz is nézve karcsú. Picivel több, mint 1,5%-ot bukott eddig a karakter, reméljük a fejlesztők nem fogják ezért hirtelen még jobban erősíteni.Ti próbáltátok már Ivernt a 9.20-as frissítés érkezése óta? Mi a tapasztalatotok róla?
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!