Vizicsacsi, a lootbox és streaming! Mindez ma este, az E-Mániában!

E-Mánia minden este 22 órától az RTL+ műsorán! Ma este lesz League of Legends, továbbá beszélgetünk a streamelésről és a lootboxokról is.

Mint azt tudjuk, az elektronikus sportok mára folyamatosan több millió embert ültetnek a számítógépek képernyői elé és a versenyek népszerűsége lassan vetekszik a legnagyobb sporteseményekkel. Múlthét hétfőn így indult útjára az E-Mánia is, az RTL+ csatornáján, melynek részei minden nap 22 órakor kezdődnek és 3 órán keresztül mutatják be hazánk és a világ legjobb és legérdekesebb versenyeit, emellett olyan e-sportot érintő témákat boncolgatnak, melyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

A ma esti adásban olyan fontos témákról fognak beszélgetni, mint az eddigi legnagyobb magyar siker League of Legendsben, avagy ki is az Kiss "Vizicsacsi" Tamás, aki több évnyi gyakorlás és fejlődés után kijutott a világbajnokságra. Hosszú évek és göröngyös út áll mögötte, de kitartása végül idén meghozta a várva várt eredményeket. Milyen utat járt be, mik voltak a főbb állomásai, és hogy mit jelenthet ez az eredmény hazánkra nézve? Erre választ kapunk a műsorban, de emellett még olyan fontos témák is előkerülnek, mint a szerencsejátékok és a lootboxok előfordulása a játékokban. Egyre több és több bevételt termelnek a kiadóknak ezek a játékmechanikai megoldások, de vajon szükség van erre, illetve nem kártékony-e a játékos társadalomra nézve? Az biztos, hogy ahány játék annyi féle lootbox rendszerrel lehet találkozni, ezért megpróbálják kideríteni mi a járható út ezen a téren. Végül, de nem utolsó sorban a streamelés világába kalauzolják el a nézőket, miben másabb ez, mint a televíziózás, illetve milyen tartalom élvezhető az internetes weboldalokon a streames adásokat tekintve. Rengeteg jó és hasznos dolgot rejt magában, de természetesen az árnyoldalait is kivesézik, hogy így kapjunk képet egy rohamosan fejlődő, ám de annál több embert megmozgató iparágról.

A témákat boncolgatják majd a hazai szféra szakértői, és az E-Mánia ma esti műsorvezetője, Debreceni Péter, avagy TZeus.

Tartsatok velünk este 22 órától az RTL+ csatornáján! Ha esetleg lemaradnál róla sincs gond, hiszen visszanézheted a műsort az RTL Most!-on keresztül!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 


Kövess Minket!