Íme 3 hős, akiket a legritkábban viszünk lövésznek

Íme 3 hős, akiket a legritkábban viszünk lövésznek

A League of Legends-ben az a szép, hogy egy bizonyos szintig minden működik.

Vannak olyan hősök, akiket szimplán nem kedvel a közösség. Ilyen egy Ivern, vagy akár egy Udyr.Most azonban nem a dzsungelesek a fő témánk, hanem azon hősök, akiket a legkevesebb alkalommal választunk lövésznek. Azt előre megsúgjuk, hogy háromból kettő valójában nem is lövész. Nézzük, melyik három hős is az, akit nem szívesen viszünk oda, ahova talán nem mindannyian valóak.A harmadik helyet érte el ezen a listán Yasuo, a maga 1,57%-os választási arányával. Nem minden hős mellett állja meg a helyét, ráadásul nem árt, ha összhangban van a támogatójával is, ami egy véletlenszerű játékos mellett valljuk be, nem egy életbiztosítás. Népszerűsége azonban ne tévesszen meg bennünket, mivel így is 49,23%-os győzelmi arányt tud felmutatni.A lista ezüstérmese az egyetlen igaz lövész ezen hősök közül, ő pedig nem más, mint Kog'Maw. A játék kései szakaszában érvényesülő, egyedi játékstílussal rendelkező hős nem mindenkinek esik kézre, sőt, a játékmenet gyakran nem jut el oda, hogy szegény érvényesülhessen egy adott mérkőzésen. Ettől függetlenül 1,33%-os népszerűségi és 49,38%-os győzelmi arányt tud felmutatni hősünk.Az aranyérmes pedig a zseniális tudós, Heimerdinger. Szintén nem javasolt bármilyen csapatban a használata, ezt igazolja többek között az is, hogy 1,29%-os népszerűséggel rendelkezik a hős. Ellenben azok, akik csak itt használják, vagy azok, akik már annyit választották, hogy nekik már a kisujjukban van minden a hősről, 54,50%-os győzelmi mutatót tudnak felmutatni, ami azért valljuk be, elég szép teljesítmény.

Aki pedig arra kíváncsi, hogy Kalista hol van, annak eláruljuk, hogy 2,34%-os népszerűséggel és 47,66%-os győzelmi mutatóval rendelkezik jelenleg. A korábbi kísérlet az erősítésére a fejlesztőktől megdobta népszerűségét, azért nincs ezen a listán. A statisztikákat az op.gg oldaláról gyűjtöttük ki.

Te szoktad játszani valamelyik hőst a három közül?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!