Pantheont minden meccsről kitiltották a Worlds Play-In szakasza után

Végetért az idei világbajnokság, Pantheon pedig büszkén mondhatja, hogy minden meccsen részt vett.

Pár napja ért véget az idei világbajnokság, mi pedig belevetettük magunkat annak statisztikáiba.
A teljes hőspalettából csak 92 vett részt az eseményen, ebből 15 hős csak egyetlen egyszer volt választva, ők: Zilean, Viktor, Sejuani, Rengar, Neeko, Kha'Zix, Caitlyn, Bard, Anivia, Yorick, Urgot, Malphite, Kog'Maw, Fiddlesticks és Ekko.Az átdolgozott Pantheon már a világbajnokság közepén is felütötte a fejét, mert már akkor is minden mérkőzésen jelen volt valamilyen formában: a karakter ugyanis minden egyes mérkőzésen ki volt tiltva. Nem volt egyetlen mérkőzés sem a Play-In szakasz után, ahol a hőst pályára engedték volna, 77-ből 77 meccsen került ezáltal kitiltásra.Ezt megelőzően a Play-In szakasz végén vizsgáltuk a karakter részvételi arányát, addig csak egyszer választották ki, minden más esetben kitiltották, ez is a Mega Esports és a Lowkey Esports mérkőzésén történt még.

Őt követően Qiyana szerepelt még rendkívül sokat a meccseken, 92,2% arányban választották vagy tiltották, ez a 77-ből 71 mérkőzést jelent.

A cikkben szereplő adatok a Leaguepedia oldaláról származnak.

Ti melyik hőst szerettétek volna többet látni a VB-n?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!