Hirdetés

Hamarosan visszatér a Kék Esszencia bolt!

Huzsi | 19/11/20 08:23
Cikk mentése

Ha valakinek van pár tízezer kék esszenciája elfekvőben, akkor itt a lehetőség elkölteni.

Hirdetés

Ahogy azt már megszokhattuk, időnként visszatér a Kék Esszencia bolt, hogy a régi IP rendszer helyett érkezett esszenciákat el tudjuk verni valahol, főleg ha már minden hős megvan. A baj csak az, hogy a Kék Esszencia Bolt nem mindig van nyitva és az ott lévő termékeket csak bizonyos időszakokban szerezhetjük meg.
Viszont a jó hír az, hogy pár napon belül ismét költekezhetünk, hiszen a Riot bejelentette, hogy november 25. és december 10. között annyit költhetünk el, amennyit nem szégyellünk!

A kék esszenciákat ikonokra, chromákra és sok minden másra elkölthetjük most is, beleértve a csak az Esszenciák boltjában elérhető tartalmakat is, mint például a 150.000 esszenciás URFwick kinézet.

A többi tétel pontos listája egyelőre még nem ismert, azonban ha tippelnünk kellene, a megszokottaktól nem igazán kell eltérő tételekre gondolni, tehát nagy eséllyel lesznek chromák, idézői ikonok, XP-boost és név változtató tekercs féláron, ha RP-ért vesszük és még sok más finomság! A személyes kedvencem, hogy ilyenkor a barátaimnak is küldhetek ajándékot, így nem csak magamat halmozhatom el a rengeteg kis aprósággal!

Nektek mennyi kék esszenciátok van?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Hirdetés
1 db hozzászólás
  • HUNterX 12 napja
    Hány órától érhető el, mert jelenleg (18:23) még semmi ilyen nincs.
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?