"A nyári szünet minket is megviselt, rengeteg dolog történt" - EXE Esports interjú

Az EXE Esports csapatával készítettünk egy interjút a jövőre induló MNEB-bel és a csapattal kapcsolatban.

Az év elején az MNEB első szezonját a Grim Raves győzelmével búcsúztattuk. Volt viszont több csapat is, akik érezhetően, eredménytől függetlenül várhatóak voltak egy esetleges második szezonra is. Köztük az egyik az EXE Esports volt, akik végül a középmezőnyben, egészen pontosan a 9. helyen végeztek az első szezonban, de szinte biztosak lehetünk abban, hogy most is visszatérnek. Az MNEB második szezonját már egy jócskán megváltoztatott négyessel kezdik, részben erről, részben pedig a tavaszi, nyitószezonról kérdeztük az EXE Esports menedzserét, Homoki Dánielt (Kheiron-t).

Milyennek éreztétek az első MNEB szezont, elégedettek voltatok a teljesítményetekkel?

"Első szezonnak szerintem teljesen megfelelő volt. Igaz voltak hibák a szervezésben néha, de ez hol nem merülne fel? Teljesítményünk terén viszont nagyon függtünk az aznapi motivációnktól, de összességében nem volt vele gond."

Mi történt a csapattal azóta, mi mindennel foglalkoztatok, van változás a felállásotokban?

"A nyári szünet minket is megviselt, rengeteg dolog történt de ha részletesen kifejteném egy jó pár oldalas cikk lenne ebből. Dióhéjban elváltak útjaink -KrexBextől,Markovtól és Fragger-től. Ez egy fájó pont volt hiszen KrexBex közel 1 éve volt az EXE szervezetének tagja.  Viszont nem kell szomorkodni hiszen ugyanúgy részt veszünk a következő MNEB-en egy vadi új felállással. Sajnos a 4. játékosunkat keressük még, így a jelenlegi felállásunk a következő: WARMASH1NE, unkwnmmry, Gajd1e."

Mely játékokban terveztek indulni az MNEB-en? Bekerült a FIFA, és egy szimulátor is a felhozatalba.

"PUBG és LoL csapatot mindenképpen indítunk de a többi játékra még nem találtunk potenciális játékosokat akik a magyar eliten kívül a nemzetközi porondon is megállnák a helyüket. R6 vagy CSGO csapatot szeretnénk összeállítani még, de nem ragaszkodunk a magyar felálláshoz hiszen nehéz manapság megtalálni a szinergiát egy hazai csapatban."

Mik a terveitek a 2020-as évre? Nemzetközi szereplés tervben van esetleg?

"Rengeteg dolgot tervezünk de sajnos nem sok mindent árulhatok el róla még. 2020-ra mindenképpen azt szeretnénk elérni,hogy kialakuljon egy hazai és egy közép-európai brandünk amit nem kell bemutatnunk senkinek sem. Mind szervezeti mind szponzorációs formában sokat fogunk változni ami véleményünk szerint mindenképpen jó hatással lesz a hazai e-sportra. 

Nemzetközi szereplés terén van pár megcélzott liga amiben tartósan részt szeretnénk venni, de ez még csak a jövő zenéje így több szót nem is pazarolnék rá."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!