Mi lesz itt? - A legnagyobb nyertesei és vesztesei az átigazolási szezonnak

Mi lesz itt? - A legnagyobb nyertesei és vesztesei az átigazolási szezonnak

Fnatic vagy G2, esetleg Origen? Az átigazolási időszaknak vége, lássuk kik jöttek ki jól az egészből.

2020 megérkezett és ez azt is jelenti, hogy nemsokára a LEC és az LCS is dübörög majd. Ebben a cikkben megnéztük azt, hogy melyik csapatok jártak jól az átigazolásokkal és azt is, hogy kik jártak rosszul. Ez persze csak egy elemzés, a rajongók véleménye bőven eltérhet az egésztől.

Akiknek bejött az átigazolási szezon

Origen

Az Origen az utóbbi egy hónapban bőven a radar alatt repült. Tudtuk, hogy valamit változtatni fognak, de a behúzott játékosokat nem verték nagy dobra. Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy igazán nem kell figyelni rájuk, hiszen majd hoznak egy jó középmezőnyt jövőre. De, ha ránézünk a kezdő ötösre, akkor bőven elmondhatjuk, hogy Pekének sikerült egy borzasztóan erős csapatot összerakni. Xerxe egy nagyon jó jungler, akiben még találkozik a fiatal frissesség, de már megvan benne a veterán játékosok tapasztalata is. Emellett ott van még Upset és persze Destiny, akiktől mindenki tarthat egy picit. Hogy az Origen meddig juthat majd, azt még nem tudjuk, de a lehetőség ott van bennük, hogy akármit elérjenek.

Excel Esports

Az Excel a 2019-es szezonban nem alkotott maradandót és akkor még bőven finoman fogalmaztunk. A relatíve fiatal csapat nagyon elsiette a belépőjét a LEC-be és nekifutásból csináltak egy kilencedik majd egy tizedik helyet a rendes szezonban. Pedig a csapatban olyan veteránok is ott vannak/voltak, mint KaSing vagy Hjarnan, akik azért láttak már egyet s mást. Az már tuti, hogy a következő szezonban egy kicsit felkötik azt a képzeletbeli nadrágot, hiszen érkezik egy teljesen új alsó ösvény, de az ördög nem ebben rejlik majd. A legfontosabb igazolás Joey "Youngbuck" Steltenpool, akiről az a hír járja a LEC keretein belül, hogy a világ egyik legjobb edzője. Az tuti, hogy így már neki lehet kezdeni a csapatépítésnek, azt viszont jó kérdés, hogy mire lesz ez elég.

G2 Esports

"Ha valami jól működik, akkor ne változtass rajta", tartja a mondás. Ezt pedig úgy néz ki, hogy Ocelote is megfogadta és mindent megtett azért, hogy megőrizze a játékosait. Azt azért hozzá kell tenni, hogy egy bajnok csapatból eligazolni is butaságnak tűnik. Ettől függetlenül, most nagyon úgy néz ki, hogy a majdnem világverő csapat egyebe marad és megpróbálják ugyanazzal a recepttel bezúzni Európát, megint. Az biztos, hogy Caps és Perkz mindent megtesz majd és vélhetően látunk majd furcsa hős választásokat, de ez ne okozzon fejtörést, a G2 tudja mit csinál.

Fnatic

Ez az év nem úgy alakult, ahogy azt a veterán szervezet eltervezte. Ugyan a ligában ott voltak a második helyezések és persze a világbajnoki top 8 is elég simán összejött, de valahogy éreztük, hogy ez se a vezetésnek, se Rekklesnek, sőt a rajongóknak sem volt elég. Azóta megtudtuk, hogy a csapatban bőven voltak gondok, ezért Broxah emelte a kalapját és angolosan távozott. Kiderült, hogy a korábbi SK Gaming dzsungeljátékosa, Selfmade érkezik, aki vélhetően ad egy fiatalos lendületet a csapatnak. Ezek után meglátjuk meddig jutnak majd.

A Cikk a következő oldalon folytatódik

Akiknek nem jött be az átigazolási szezon

SK Gaming

Már nagyon régen volt, mikor az SK európai csapatát egy bizonyos úriember vezette, félreismerhetetlen sállal a nyakában. Az akkori csapat eredményeket ért el, sőt a LoL e-sport történelmébe is beírták magukat, mikor xPeke bemutatta a mára legendás Kassadin backdoor manőverét. Azóta az akkori gárda erejét nem sikerült elérni, az a nyári hetedik hely igencsak karcsú lett. Igen, lehet azt mondani, hogy a csapat még fiatal, jövőre majd okosabban húznak be új játékosokat. Ezzel szemben Sacre és Jenax maradt, miközben a teljesítményük jóindulattal is hagyott maga után kivetnivalót. Az egyetlen jó dolog, hogy Crownshot maradt, de nem úgy néz ki, hogy a szlovén lövész egymagában le tudná hozni a meccseket.

Mad Lions

A korábbi Splyce, mára Mad Lions, nagyot menetelt 2019 év végén. Csacsi és csapata nem csak kijutott a vébére, ott bejutottak a legjobb nyolc közé és még ott sem adták magukat könnyen. Persze az átalakulás nem zajlott veszteségek nélkül, gyakorlatilag a gárda gerince gondolta úgy, hogy itt az ideje továbblépni. Ennek eredményeképpen jött három újonc és az új felállást vélhetően Humanoid köré építik majd fel. Egyelőre persze korai azt mondani, hogy mindennek befellegzett, de maradjunk abban, hogy nem sokan fogadnának arra, hogy az oroszlánok jó eredményt érnek majd el a tavaszi körben.

FC Schalke 04

Ugyan FORG1VEN neve nagyon jól hangzik, illetve Gilius is maga mögött tud már pár bajnoki szezont, a német együttes nem tűnik ígéretesnek jövőre. Nem tudjuk, hogy a görög lövész milyen formában van, de a szállingózó pletykák szerint már nem ugyanaz a bestia az alsó ösvényen, mint pár évvel ezelőtt. Maga a csapat relatíve 'öregnek' tűnik, mintha az edzők úgy döntöttek volna, hogy inkább a veteránokat hozzák be, a fiatal tehetségek helyett. Ez persze szép és jó, de lehet egyébként, hogy a Schalke ránkcáfol és hatalmasat mennek jövőre, de valljuk be, hogy erre nagyon kevés esély van.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!