Tavaly nem került be, kárpótlásul kapott egy igen tetszetős kártyát Bernardo Silva!

Tavaly nem került be, kárpótlásul kapott egy igen tetszetős kártyát Bernardo Silva!

A Manchester világosabbik felében futballozó játékos megkapta első TOTY Moments lapját, melyet most 10 napig érhetünk el a játékban a hónap végéig.

Bernardo Silva először kapott TOTY Player Moments lapot a játékban, amit természetesen Squad Building Challenge révén kaparinthatunk meg, ha szeretnénk. A csütörtök este érkező lap nagyjából a hónap végéig elérhető, és nem is lett olyan rossz a körülbelül 350 ezres coin ár ellenére. Még nagyobb pozitívum, hogy most az extra jutalmak tradelhetőek, ami kissé fura, de a játékosok zöme inkább örül ennek.

A 2017-ben a Monacotól a Manchester Cityhez érkező portugál a 2018/19-es szezonban már ő lett a csapatban az év játékosa. Sokan azt állították egy esztendővel korábban, hogy a Team of the Year együttesben is ott lett volna a helye, de végül nem került be. Tavaly a középpályás oroszlánrészt vállalt a City 4 szerzett trófeájában, minden sorozatot figyelembe véve az 51 lejátszott mérkőzésén 13 gólt és 14 asszisztot hozott össze. Fizikálisan talán nem a legjobb, minden más mutatójában viszont pazar értékeket kapott ez a kártya:

Az alábbi 3 SBC teljesítésével őt is a csapatunkba tudhatjuk:

Segment 1

  • Manchester City játékosok: Min. 1
  • Squad Rating: 85
  • Team Chemistry: 75
  • Játékosok száma a csapatban: 11

Jutalom: Premium Gold Players Pack

Segment 2

  • Premier League játékosok: Min. 1
  • In-Form játékosok: Min. 1
  • Squad Rating: 85
  • Team Chemistry: 70
  • Játékosok száma a csapatban: 11

Jutalom: Rare Electrum Players Pack

Segment 3

  • Squad Rating: 87
  • Team Chemistry: 60
  • Játékosok száma a csapatban: 11

Jutalom: Prime Gold Players Pack

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések