Fantasztikus közösségi alkotás: akár így is festhetne Cho'Gath!

Fantasztikus közösségi alkotás: akár így is festhetne Cho'Gath!

A 2009-ben megjelent első ürességlény nem sokat változott megjelenése óta, pedig már ráférne.

Cho'Gath nem egy mai darab. Ugyan a játék első adagjában érkezett karakterei közé nem fért be, de a játék tényleges megjelenésekor az akkori 40-be már igen. Akárhogy is nézzük, a 2009 júniusában kiadott karakter mára már igencsak koros lett és ez látszik is a külsején. Ha összehasonlítjuk a mostani karakterek bármelyikével, azonnal látható, hogy a különbség ég és föld. Éppen ezért nem ártana talán az ilyen régi motoros hősök külsejével többet foglalkozni.

Szerencsére akad olyan rajongó, aki kellően tehetséges és az időt sem sajnálta arra, hogy új külsőt álmodjon Cho'Gath-nak. Meg kell hagyni, hogy ezzel a kinézettel már talán méltó lenne arra a szerepre, amire egyébként szánták. Egy megállás nélkül éhes és bárkit felfalni képes üresség szörnyeteg, akitől joggal tarthat az ember. Jelenleg ez valahogy annyira nem jön át, pedig a készsége és a képessége bőven meglenne a Riotnak hozzá. Nézzük, hogy mire is gondoltunk! A teljes galériát az alábbi képre kattintva éritek el!

A fentebbi képen több verzió is látható, de végül Taylor Jansen egyet dolgozott ki igazán, azt viszont kellő részletességgel. Az alkotó artstation oldalát ezen a linken találjátok, köztük Cho'Gath elképzelést. Érdemes felnézni hozzá, több karakterrel is foglalkozott már rajz szinte és nem csak League of Legends témában tevékenykedik.

Remélhetőleg a Riothoz is eljut ez a koncepció és talán kezdenek vele valamit. Nem ez lenne az első eset, elég csak a Dragon Trainer Heimerdingerre gondolni, aki tavaly jelent meg. Azt előtte egy közösségi tag álmodta meg a Riot pedig végül megvalósította elképzelését, ha minden igaz, azóta már a cégnek is bedolgozik.

Neked jobban tetszene egy ilyen Cho'Gath?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!