Népszerűségben verhetetlen Sett, de még van mit javítani rajta

Népszerűségben verhetetlen Sett, de még van mit javítani rajta

A League of Legends legújabb hősével kapcsolatban erős kritikák fogalmazódtak meg.

Az Arénák királya meghódította az Idézők Szurdokát is, de a tapasztalatok alapján több hibát kell még orvosolnia a Riotnak ahhoz, hogy tökéletesen működjön a hős. Sett jelenleg népszerűségben verhetetlen, tiltási arányban ott van a lista élén, sőt a győzelmi aránya is kifejezetten jónak mondható, nem véletlen, hogy jó kezekben ilyen outplayekre is képes.

2nd Sett Game from r/leagueoflegends

A hős megkapta a játék egyik legizgalmasabb végső képességét, de a Jonh Cena mozdulat nem úgy működik, ahogy azt a leírás alapján elvárnánk. Az ultival kapcsolatban az alábbi hibákra derült fény a játékosok elmondása alapján:

  • Nem egyértelmű a sebzés területe. Mind a Sett játékos, mind az ellenfél csapat számára kéne egy indikátor, ami pontosan mutatja hol fog lecsapni Sett és a magával rántott ellenséges hős. Ha ebbe nem menne bele a Riot, akkor is lehetne letisztultabb az animáció
  • A végső képesség animációjának befejezése után a megragadott hős hamarabb tud mozogni, mint Sett. Ezt a furcsa feature-t alaposabban meg kéne vizsgálnia a Riotnak, esetleg egy nagyon rövid ideig tartó kábítással megfűszerezhetné a képességet, hogy ne legyen előnye az ellenségnek Settel szemben
  • Zhonyával levédhető a végső képesség sebzése. Ha a Sett által felkapott hős azonnal elnyomja a Zhonya aktív képességét, amint befejeződött a landolás, akkor levédheti az ultiból elszenvedett sebzést. Valószínű a Riot nem így tervezte ezt a mechanikát

Ti milyen Settel kapcsolatos furcsaságokkal találkoztatok a mérkőzéseken?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Partnereink ajánlata

Gamestar

  • kiskeni 4 éve
    "esetleg egy nagyon rövid ideig tartó kábítással megfűszerezhetné a képességet, hogy ne legyen előnye az ellenségnek Settel szemben" - Meg a paci faxát... Be vagytok rúgva? Így is másfél mp-ig tartó 99%-os LASSÍTÁST kapsz a nyakadba akkor is, ha nem kifejezetten téged ultizott le, hanem csak a területen álltál... Ez kb. pont olyan, mintha lecc-zett volna a francba. Hagyjuk már, hogy erre még valódi cc-t is kéne tenni. Nem, csak nem. Ez a champ példa nélküli. A W shield-jét egy az egyben elvenném, ezzel kéne kezdeni a nerf hullámot, mert az, hogy tonnányit TRUE DMG-el belőle, plusz lowhp-k lowhp-ján instant megmenti magát egy szaros W-vel, az kicsit túlzás... Egy szépen feltöltött W kegyetlen sokat sebez, ha mindezt a középső részével találod be, akkor akár ilyen 1000+ true dmg-et is kioszt. Ez nagyon nem normális, ilyenre másik champ-eken az ULTI képes (Darius, Cho pl.). Aztán erre még jön a Q enemy max hp alapú sebzés, meg az ulti enemy bónusz hp alapú sebzés. Nem, ez abnormális így.
    0 0 Válasz
    • kiskeni 4 éve kiskeni
      Példának okáért, én első (és egyenlőre utolsó) Sett meccsemen csóri Syndra-ra 1152 true dmg-et szórtam. Ez mióta normális már? Én a W-ben látom a legnagyobb problémát a hőssel kapcsolatban, amit valószínűleg orvosolni lehetne a W shield elvételével, mert így konkrétan nem rendelkezik gyenge ponttal a hős. Mikor is támadnád le hiszen? Rá ugrasz, kitolsz rá egy szép burst-öt, majd az utolsó utáni pillanatban kinyom rád egy W-t (jóóól felstack-elt W, 1000 körüli true dmg legalább és tonnányi shield) és elvisz bokszolni az ultijával, majd Q, ha flash-elnél el utánad flash-el és E, azt hellóka.
      0 0 Válasz
    • Aizen 4 éve kiskeni
      Hát igen W-vel valami kezdeni kéne a Riotnak. Személy szerint inkább sebzéscsökkentést raknék rá, valamint azzal is kéne kezdeni valamit, hogy a Sterak-kal ne proccoljon össze.
      0 0 Válasz
    • Loemifar 4 éve kiskeni
      Darius true damage-éhez sem szeretnének nyúlni, hiába carryzi 1v5-ben a meccseket alacsonyabb ELO-ban. Szerintem Sett önmagában nem túl hatékony hős, mivel nincs gapclose képessége. Egy jobb és nagy range-dzsel rendelkező ADC ellen semmit sem ér a karakter.
      0 0 Válasz
      • kiskeni 4 éve Loemifar
        Nem is kell a Darius R true dmg-hez hozzányúlni. Csak viszonyítási alapként írtam, hogy más hősöknek normál esetben az ultija sebez ekkora true dmg-et, nem egy jelentéktelen W... Igazad van, hogy könnyen kite-olható, de épp ezért igazságtalan a W shield, mert jókor elsütve pont megmenti a segged és még talán killt is szerzel vele. Majdhogynem nincs sebezhetősége egyszerűen. Egyébként én a laning phase-ről beszéltem elsősorban, már pedig ott nem jellemző a ranged champ top-ra. Van top-os ranged champ, de mint mondtam nem jellemző, melee champ-el pedig marha nehéz dolgod van, mert a max hp/bónusz hp/true dmg-alapú sebzései miatt egyszerűen megközelíteni sem tudod komoly következmények nélkül...
        0 0 Válasz
  • Horytnica 4 éve
    Fel vagytok háborodva? De miért? Minden egyes hőssel ezt játsza a riot "balanced" hőst nem adott ki Kindred előtt se utána... egyszerű a megoldás ne játszatok a játékkal én is ezt választottam néha megyek vele 1-1 meccset azt mikor a hányás kerülget a burstöktől nem megyek többet. Ebben a játékban a kicsit jobban álló support is képes lassan burstölni akárkit. Zéró taktika maximum sebzés kb ez a jelenlegi játék állás
    0 0 Válasz
  • Marcidvtk 4 éve
    Olyan idegesítő mikor 5-ből 5 ember John Cenának tulajdonítja az RKO-t (Sett ultiját), mert egyedül őt ismerik a pankrációból. Az RKO mindig is Randy Orton-é volt és NEM John Cena-é!
    0 0 Válasz
    • PresidentX69 4 éve Marcidvtk
      Ez így van engem is idegesitett
      0 0 Válasz
  • BloodSqiurt 4 éve
    Teljes mértékben igazat adok mindannyiótoknak, tele van hibákkal jelenleg, én találtam még egy hibát, az ulty leírásába azt olvashatjuk hogy néhány lépés után földhöz vágja az ellenfelet, viszont nekem elég sokszor azonnal megtette, és még arra sem volt időm hogy irányitsam merre akarom földhöz vágni. A másik dolog pedig hogy mivel egy új hősről beszélünk, szerintem nem kéne meglepődni a dmg-n, mivel minden új hős elsöprő erővel rendelkezik amikor kiadják, ezért szokták nerfelni őket, és van aki többszöri nerf után is op marad, pl darius vagy jhin vagy az auto focussal rendelkező kaisa. A riot úgyis kijavítja ezeket a hibákat, de ha mégsem akkor az azért lesz mert úgy gondolták hogy valamelyik gyengeségét kell az ereével kompenzálnia.
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!