Így növekedtek az e-sport munkahelyek és lehetőségek száma 2019-ben

Így növekedtek az e-sport munkahelyek és lehetőségek száma 2019-ben

Hitmarker kiadott egy infógrafikát, amely 2019-ben ismerteti az e-sport állások helyzetét szerte a világban.

A Hitmarker, ami egy brit munkaerő toborzó cég felmérte, hogy 2018-hoz képest, 2019-ben mennyivel nőtt az e-sportban dolgozók száma, munkahelyük varianciája és jövedelmük. Az jól látható az infógrafikából, hogy megkétszereződött az e-sportban dolgozók száma, illetve több mint 10 százalékkal nőtt a teljes állású foglalkoztatottak aránya 2018-hoz képest.

Az első számú gaminggel és e-sporttal foglalkozó cég, ami a legtöbb lehetőséget biztosította a munkavégzésre nem más int a Twitch. Rögtön mögötte ott a Riot és az Epic Games, mögöttük a Blizzard majd a Skillz. Majdnem felével nőtt a szoftverfejlesztők száma a piacon, emellett pedig marketing és sales vonalon történt emelkedés. 

A legtöbb állást az USA-ban, azon belül is a nyugati parton találhatjuk. Második helyen a távol-keleti országok állnak, ahol csökkentek a lehetőségek 2018-hoz képest. Egyesült Királyság, Kanada és Németország bír még nagyobb felvevőpiaccal, bár láthatóan már határon járnak a lehetőségek Európában.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Váratlan csomagot kaptál? Lehet, hogy csalók szerezték meg az adataidat (x)

Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg. Bár elsőre akár szerencsés véletlennek is tűnhet a váratlan küldemény, a háttérben gyakran egy kifinomult online csalási forma, az úgynevezett brushing scam állhat – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői.

Üzlet - Hogyan válasszunk robotfűnyírót a kertünk sajátosságaihoz igazítva?

Amikor a kert gondozására kerül sor, a megfelelő eszközök kiválasztása alapvető fontosságú ahhoz, hogy hatékonyan és könnyedén végezhessük el a feladatokat. Különösen a fűnyírás az egyik leggyakoribb tevékenység a kertápolásban, melyet megkönnyítenek a modern eszközök, mint a robotfűnyírók.

Közvetítések