Broxah végre megkapta vízumát, összecsap a G2 és a Fnatic

2020-ban először küzd meg egymással Európa két legeredményesebb LoL csapata.

Újabb nagy falat vár Perkzre és Capsre, ugyanis az Origen után a Fnatic csapata próbálja megállítani a G2 Esports veretlen gárdáját. A tengerentúlon fellélegezhetnek a Team Liquid rajongói, ugyanis Broxah végre megkapta a vízumát, így hamarosan csatlakozhat az LCS többszörös bajnokához.

Broxah menni USA

A Fnatic csapatával tavaly nagyszerű eredményeket ért el Mads Brock-Pedersen, azonban szerződését nem újította meg a LoL első világbajnokával. Az átigazolási szezonban a jungler aláírta kontraktusát a Team Liquid csapatával, de a vízumproblémák miatt eddig nem volt lehetősége bemutatkoznia az NA LCS-ben. Helyét Shernfire-nek kellett átvennie, aki folyamatosan kapta a kritikákat, mivel négy mérkőzés után mindössze egy 2-2-re volt képes vele az LCS tavalyi győztese. Broxah bemutatkozása egyelőre még a levegőben lóg, de ha a mostani hétvégén nem is, a következőn biztosan ott láthatjuk majd Impact és Jensen között az Idézők Szurdokában.

G2 Esports vs Fnatic

Pontosan annyi veresége van a G2 csapatának, ahány világbajnoki címmel rendelkezik az NA régió. Perkz és Caps megcserélte a szerepeket, de ez nem vetette vissza a G2 teljesítményét, sőt Perkz ismét MVP formában játszik. A legutóbbi Origen elleni mérkőzésen már megmutatták Capsék, hogy milyen az, amikor kicsit is komolyabban veszik a Bo1-et. Ezúttal a szemben álló gárda a Fnatic lesz, akik az elmúlt három mérkőzésükön nem találtak legyőzőre. Selfmade egyre inkább megtalálja az összhangot a csapattársakkal, miközben Nemesis és Rekkles ismét bombaformában harcol az ellenfelekkel. Nehéz megjósolni, hogy mire megy egymással a két gigász, de az biztos, hogy parázs mérkőzésre van kilátás.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Ki nyeri a gigászok csatáját?

  • 77 %
  • 23 %