"A szezon második felétől beszéltünk róla, hogy végre célba érhetünk" - Veszprém bajnoki interjú

Az utolsó fordulóban a New Wave eSport elleni kettősgyőzelemmel a Veszprém Futsal eSport letaszította a Nice Gaminget a trónról és megnyerte a K&H MNEB HPCL első szezonját. 

A Veszprém Futsal eSport az előző kiírásban még csak a második helyen zárt, a FIFA20-ban viszont már az elejétől a végéig jól összpontosítottak, ott voltak az élmezőnyben, majd egy parádés hajrával, igaz csak az utolsó fordulóban, de megnyerték a K&H MNEB HPCL-t. A New Wave eSport elleni utolsó összecsapás igazán küzdelmesre sikeredett, hiszen az első mérkőzésen majdnem borsot törtek az orruk alá, végül összejött a fordítás, később a visszavágón pedig, ha csak egyetlen találattal is, de kiharcolták az aranyérmet. 

A bajnoki cím sokat kivett a csapatból, de rámutatott arra is, hogy elképesztő össze- és kitartás van bennük, képesek egymásért túlteljesíteni a saját elvárásaikat is. A küzdeni akarásuk példaértékű, és többek között nekik is köszönhetően egy fantasztikus szezonon vagyunk túl. Ennek apropóján kérdeztük meg őket hogyan látják a maguk mögött hagyott 3 hónapot, és mik a jövőbeli tervek a Veszprémnél:

1. Először is gratulálok a K&H MNEB HPCL első szezonjának bajnoki címéhez. Elképesztő utolsó játéknap után sikerült megnyernetek a szezont. Hogyan éltétek meg a két utolsó meccset? Ugye egy ideig hátrányban is voltatok a New Wave ellen, és ott borulhatott volna minden:

“Köszönjük a gratulációt. Az egész csapat hetek óta egyben volt fejben, bár az eredmény nem mindig tükrözte ezt, de úgy mentünk neki az utolsó fordulónak, hogy reális esély mutatkozott a bajnokság megnyerésére, ha mi nem hibázunk. Az első mérkőzésen, amikor hátrányba került a csapat akkor jött ki igazán mennyire tudunk küzdeni egymásért és nem akartuk, hogy ez a lassan 3 éves munka itt menjen el újra. Nyugodtak maradtunk végig és mindenkiből a legjobbat hozta ki ez az utolsó forduló, ami végül a bajnokság megnyerését jelentette.”

2. Mesélj egy kicsit a Veszprémről. Hogy jött a Futsal csapat érdeklődése, és miként sikerült kiválogatni a játékosokat, hogy ütőképes gárda legyetek ilyen rövid idő alatt?

“Régóta kacérkodtak a gondolattal, hogy elsőként a környéken hivatalos szakosztályt indítsanak, hiszen látták az e-sport térnyerését az országban, de akár a családban is. Azonban laikusként nem tudták merre is kellene ezzel elindulni, így kerültünk velük egy veszprémi csapattársunkon keresztül kapcsolatba, szerettek volna leülni velünk beszélgetni, hogy tisztábban lássák ezt az egész e-sport témát. Az első egyeztetések nagyon pozitív hangulatban teltek, így nem is nagyon volt kérdés, hogy én szeretném ezt a projektet elkezdeni felépíteni itt, a többiek pedig bizalmat szavazott nekem. A gárda kiválogatása sem volt túlságosan nehéz feladat mivel régóta együtt játszunk és csak a finomhangolást kellett elvégezni a csapaton ami sikerült is. Ez a rövid kis történetünk a Veszprém Futsal csapattal.”

3. A szezon elején volt néhány gyengébb hétvégétek, és becsúszott pár vereség még, utána viszont ellentmondást nem tűrően törtetek előre. Mi változott meg ott, összeállt a csapat vagy fejben sikerült átbeszélni a dolgokat?

“Minden évben az az elvárás a csapat felé, hogy a legkiegyensulyozottabb teljesítményt nyújtsuk és akkor baj nem lehet. Erre törekedtünk, persze vannak hibák meg játszottunk rosszul, amiért ebben a bajnokságban azonnal büntetnek, de mindig az volt a fejünkben hogy stabilan teljesítsünk. Egy pont volt a bajnokság felénél, amikor volt egy közös megbeszélés, iránymutatás a csapattal, a csapatnak. Talán ott fordult mindenki ugyanabba az irányba.”

4. Ebből pedig következik az újabb kérdés, rég volt ilyen hajrá bárkitől is, de Ti zsinórban rengeteg győzelmet arattatok. Mi volt az a pillanat vagy meccs, amikor úgy éreztétek ez az aranyérem a tietek lehet?

“A bajnokság második felétől kezdtünk el róla beszélni hogy végre célba érhetünk, és ahogy mentünk a vége felé egyre inkább elhittük, voltak hullámvölgyek, de végig az lebegett előttünk hogy meglesz a bajnoki cím.”

5. Mit jelent a K&H MNEB HPCL megnyerése nektek, illetve a Veszprém Futsalnak?

“Több év kemény munkája, energiája ért célba végül amit nagyon meg fogunk ünnepelni a csapatbulin. Büszke vagyok a csapatra és a Futsal klub is büszke a teljesítményünkre.”


A Veszprém bajnoki címet érő utolsó gólja

6. Hajdú Viktor lett 22 találattal a gólkirály. A személyében megtaláltátok azt a személyt, aki hosszú távú megoldás lehet a csatársorban?

“Egyértelműen. Viktor bal hátvédként kezdett nálunk, több szezont is lehozott magas szinten, majd elkezdtünk próbálkozni és, mint az eredmény mutatja elég jól bevált. Fiatal kora ellenére rettentő éretten játszott és állt hozzá a csapathoz, illetve a bajnoksághoz.”

7. Melyik volt számotokra az idényben a legnehezebb mérkőzés?

“Nem lehet egyet kiemelni, ebben a mezőnyben mindegyik mérkőzés bajnokságot érhet vagy vehet el. Mindegyikre úgy kell felkészülni, mintha bajnoki döntő lenne.”

8. Mik a tervek a jövőre nézve? Címvédés, nemzetközi sikerek? Mire vágyhat még ezek után egy magyar Pro Clubs együttes?

“Tervek mindig vannak, javulni mindig lehet és kell is. Nemzetközi, illetve kupa fronton nem szokásunk jól szerepelni, így ezen mindenképp szeretnénk a jövőben javítani. Bajnokságban pedig egyértelműen a címvédés a cél. A csapat képes is rá, meglátjuk az élmezőny mit fog ehhez szólni :D.”

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted megérdemelte a Veszprém Futsal eSport a bajnoki címet?

  • 80 %
  • 20 %