Ramos, Mbappé és Ben Yedder: csak néhány név az eheti legjobbakból!

Megjelent a 22. Team of the Week együttese, és az új lapokat este 7 órától nyithatjátok a csomagokból.

Ezen a héten érkezett néhány nagyobb név, a védelemben például Sergio Ramos rögtön szembe tűnik, de ha a támadószekciót vizsgáljátok meg, akkor ámultok majd igazán. De Jong előtt Mbappé és Ben Yedder is elég kecsegtető lapokat kapott. A hétvégén a spanyol hátvéd az Osasuna ellen fejelt gólt, bár egy sárgát is kapott, mindenesetre ő volt a Királyi Gárda egyik legjobbja. Középhátvédként De Vrij is jeleskedett, az Inter ugyanis az AC Milan ellen fordított és nyert 4:2-re, és ebből a harmadik találat mellett egy mérkőzés embere cím fűződik a holland nevéhez. Kostic 91-es sebessége, illetve a lapjára vésett mutatói felkelthetik az érdeklődéseteket, és nem véletlenül kapta ő ezeket, mivel az Augsburgot fogadva duplázott a Frankfurt szélsője. Elől Mbappé nem a legjobb lapját kapta, hiszen a TOTY még mindig jóval jobb, bár sebességre itt is a maximumot adták neki. A Barcelonában a 3 gólpasszt jegyző Messi nem került most be, csapattársa viszont, a gólig jutó De Jong fekete kártyán olvashatja a nevét, ami nem olyan jó, de nem is tragikus. Ben Yeddernek a mostani verziója viszont alig-alig marad el a korábban kiadott Ligue 1 POTM kártyájától. A legfontosabb mutatókban szinte csak 1-1 pont különbség van a kék színű lapjához képest, így ez a mostani is mindenképp megérhet egy misét. Rajtuk kívül is van választék viszont, íme a teljes keret:

Kép

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!