Nagy pofonokba szaladt bele a G2, bemutatkozott Broxah a TL-ben

Nagy pofonokba szaladt bele a G2, bemutatkozott Broxah a TL-ben

A fogadóirodáknál hatalmasat kaszáltak azok, akik nem bíztak a G2 Esportsban.

Izgalmakban nem volt hiány a LEC és LCS negyedik fordulójában sem. A G2 Esports veretlenül várta a bombaformában játszó Misfitset, majd egy könnyed gálázásra számíthattak Európa legerősebb csapatának rajongói. A címből valószínű már sejtitek, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt Caps és Perkz eltervezte. Eközben a tengerentúlon Broxah hivatalosan is bemutatkozott a TL csapatában, de az alagút végén felcsillanó fényért még sokat kell dolgoznia a tavalyi bajnoknak.

LEC 2020 Spring Split - 4. forduló

Xerxe vezetésével átgázolt a MAD Lions csapatán az Origen, de az est legfontosabb meccse végül mégsem ez volt, hanem a Misfits és a G2 összecsapása. Sorozatban megszerzett négy győzelemmel a háta mögött érkezett a Misfits és egyáltalán nem érződött úgy, hogy megilletődtek volna a veretlen G2 ellen. Ráéreztek arra, hogy Caps nincs csúcsformában és megbüntették a világbajnoki ezüstérmes alsó ösvényét. Jankos mindent megtett a győzelemért, de a Gragas + Yasuo nem hozta az eredményt. Megérdemelten nyert a Misfits.

A második mérkőzésnap a S04 első győzelmére hajtott, de a G2 ellen nem volt egyszerű dolguk. Szerencséjükre Caps ismét a "Craps" formáját hozta, így a FORG1VEN nélküli németek megszerezték első győzelmüket, ezzel megelőzték a Vitalityt, akik még mindig hajtanak első sikerükre. A hét mérkőzésén elmaradtak az izgalmak, Humanoid Zoéja simán carryzte a meccset, ezzel teljesen átrajzolódott az élmezőny.

LEC 2020 tavaszi szezon - 4. forduló

Nem sokat tudott pihenni Broxah, ugyanis az első nap nyitómeccsén rögtön jelenése volt az Immortals ellen. A jetlag és a fáradtság meglátszott a dán játékán, nem sok köze volt a mérkőzéshez. Jól kezdte a C9 elleni rangadót a TSM, de Zvennel nem tudtak mit kezdeni. Az LCS legjobb lövésze Varusszal mutatta meg, hogy hatalmas pusztításra képes, hiába nem egy metapickről van szó. 

Újabb győzelmet könyvelhetett el a Golden Guardians, Aphelios még mindig broken, ha csak kicsit is hagyják levegőhöz jutni. A CLG katasztrofális teljesítményt nyújtott az eddigi meccseken, Broxah és a TL szerencséjére most sem volt ez másképp. A győzelem megvan, innentől egy hosszú felzárkózási folyamatnak kéne elkezdődnie, hogy valódi esélyesként gondolhassanak magukra Doublelifték minden elvalvás előtt. PowerOfEvil vezetésével sikerült a FlyQuestnek felülkerekednie a TSM-en, a nap záróakkordjaként megmutatta az EG, hogy számolni kell velük már a tavaszi szezonban is.

A folytatásban hasonlóan izgalmas és pikáns összecsapásokra készülhettek, ugyanis a G2 a MAD Lions ellen mutathatja meg, hogy egyszeri rövidzárlat volt a dupla vereség. Érdemes lesz követni a Fnatic meccseit is, ugyanis sem a Rogue, sem az Origen nem számít könnyű ellenfélnek.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted Broxah érkezésével meddig kapaszkodhat fel a tabellán a TL?

  • 40 %
  • 60 %
  • 0 %
  • 0 %