Tökéletes szezont futhat a C9, de ezt már megcsinálták előttük

Egyelőre 11-0-val áll a Cloud9, de még közel a szezon fele hátravan Zvenék számára. 

A League of Legends történelmében egyszer már sikerült összehoznia egy csapatnak a tökéletes szezont, de már úton van a következő jelölt. Az LCS 2020-as tavaszi szezonjában a Cloud9 eddig nem talált legyőzőre és egyelőre nem tűnik úgy, hogy bárki képes lenne megszorongatni Észak-Amerika egyértelműen legerősebb LoL klubját. Ebben a cikkben előkerül röviden a Fnatic 2015-ös nyári menetelésére, majd jöhet az esélylatolgatás a jelenlegi C9-nal kapcsolatban.

2015 EU LCS Summer Split, a 18-0-s Fnatic minden várakozást felülmúl

Már a tavaszi szezon sem volt rossz, ugyanis 13-5-tel a második helyett sikerült megkaparintania a Huni, Reignover, Febiven, Steelback, YellOwStaR ötösnek, de az igazi bomba akkor robbant, amikor Rekkles visszatért az Elementstől. Az Alliance rebrandelése után nagy célokat tűzött ki maga elé Froggen csapata, de csak a 7. helyre volt elég a 7 megszerzett győzelem. A győzelmekre éhes Rekkles átvette Steelback helyét és rögtön szárnyalni kezdett a Fnatic, akiket senki nem tudott megállítani. YellOwStaR 16, Rekkles 10 feletti KDA-t pakolt össze, de a többiek is rendesen odatették magukat. Ilyen előjelek mellett nem lett volna meglepő, ha a Fnatic világbajnoki döntőbe jut, de végül pont addig jutottak, mint a nyári szezonban 6 vereséggel többet gyűjtő Origen. XPekéék simán kizúgtak 0-3-ra az SKT T1 ellen, Febivenék hasonlóan európai társaikhoz, beleszaladtak egy csúnya 0-3-ba a KOO Tigers ellen. Egy elődöntőnél több nem volt benne a Fnaticban, annak ellenére, hogy a valaha volt legjobb splitet sikerült összerakniuk.

2020 LCS Spring Split, bombaformában a Cloud9

10 mérkőzés, 10 győzelem. Sneaky, Zeyzal és Svenskeren is búcsút intett a C9-nak, de a mutatott játék alapján nem tartott sokáig megtalálni azokat az idézőket, akik betölthetik a megüresedett pozíciókat. Sneaky tulajdonosként és tanácsadóként maradt a csapatnál, Zeyzal és Svenskeren az Evil Geniuses csapatához szerződött, így megnyílt a kapu Blaber számára, aki eddig parádésan teljesít a jungle-ben. Licorice szintet lépett és TSM Broken Blade mellett az egyik legjobb, ha nem a legjobb toposa jelenleg az LCS-nek. Hol vannak már azok az idők, amikor a Team Liquid uralta a mezőnyt szinte minden szerepben?!

Akire külön érdemes kitérni az Zven és Vulcan, akik brutális számokat pakolnak le hétről hétre az asztalra. Óriási összeget fizettek a supportért, ugyanis 1,5 millió dollárt és Jonhsunt kérte érte a Dignitas. Az üzlet egyelőre mindkét fél részéről "winnek" számít, mivel a C9 megtalálta a tökéletes társat a TSM egykori ADC-je mellé, a Dignitas egy fiatal tehetséget pallérozhat a veterán, dörzsölt társak gyűrűjében. Zven jelenleg közel 40-es (!) KDA-val uralja a ranglistát, de Vulcan 25-ös aránya is ott van a valaha volt legjobbak között. A kérdés, hogy tudja-e tartani a C9 ezt az elképesztő formát.

A maradék nyolc mérkőzésen mindegyik csapattal találkoznak még Nisqyék, kivéve az Immortalsszal. Rögtön a FlyQuest elleni rangadóval indulnak utolsó nagy rohamra a C9-osok, ami nem ígérkezik lefutott meccsnek. PowerOfEvil új erőre kapott és sorozatban négy győzelemnél tart a FLY, akik szeretnék begyűjteni Góliát skalpját. (Update: ezt is behúzta a Cloud9) Magyar idő szerint március 8-án, 0:00-tól a TSM ellen vár még komoly rangadó a Cloud9-os srácokra, de egyszer már bizonyítottak Bjergsenék ellen.

2019-ben minden a Team Liquidről szólt, most a Cloud9-ra szegeződik a LoL rajongók figyelme. Ha sikerül is a tökéletes split, az még nem garancia semmire, de jelzés lehet a világ többi csapatának, hogy Észak-Amerikából bizony veszély leselkedik rájuk.

 OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Melyik csapat az erősebb szerinted: 2015 Summer Splites Fnatic vagy a 2020 Spring Splites C9?

  • 62 %
  • 21 %
  • 17 %
  • 0 %