A Wastelanders kiegészítő után már nem csak robotok és számítógépek adnak majd küldetéseket, jön az NPC karakterek hada.
A Fallout játékok körül az évek során egy nagy és igencsak aktív közösség alakult ki az utóbbi 20 évben. A játékosok szerették a kezdő epizódokat az Interplay és a Black Isle tolmácsolásában és mikor a Bethesda átvette a jogokat és alápakolták az Elder Scrolls mechanikáit, szintén jó volt a fogadtatás. Pont ezért, mikor az E3 keretein belül lerántották a leplet a Fallout 76-ról, akkor mindenki csak a leesett állát keresgette, hogy akkor most jön egy igazi online Fallout világ? Ez álom most vagy valóság? A hype tehát nagy volt, de annál nagyobb pofára esés lett a játék, mikor a közönség végre beléphetett.
Az egész tele volt grafikai hibákkal, voltak küldetések, amik egyszerűen "megfagytak", a beígért gyönyörű kinézet csak ferdítés lett és a játékosok általánosságban nem azt kapták a pénzükért, ami járt volna. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az egész először 60 dollárba került. Azóta persze kaptunk végtelen frissítési naplókat, amikben a hibajavítások általában kitették az egész 80%-át, sőt már egy DLC is érkezett, ami sokat nem csinált, de legalább van. Egyébként tavaly augusztus és szeptember környékén úgy nézett ki, hogy jó felé haladnak a toldozások-foldozások, egy évvel a kiadás után úgy nézett ki, hogy az egész kiléphet az 'alfa' fázisból (az alfa szót kéretik szarkasztikus hanglejtéssel olvasni - a szerk.) és az egész már-már úgy viselkedett, mint egy játszható online RPG. Nyilván a grafikán nem javítottak, a játékban csak robotokkal tudtunk beszélgetni, de legalább a bugok és hibák végre nem akarták megölni a játékélményt. Ezek után a Bethesda ahelyett, hogy hátradőlt volna és élvezte volna a jó munka gyümölcsét, megint előre ugrott az időben pár évet.
A semmiből jött a bejelentés, hogy jönnek nemsokára az NPC-k, akik végre emberek lesznek, sőt még városok/települések is kerülnek a térképre. Erre ugyan még várhatunk pár hónapot, de addig is ne csüggedjünk mert megérkezett végre az előfizetői rendszer, a Fallout First. Évente potom 100 dollárért kaphattunk privát szervert, egy ládát, amibe végtelen mennyiségű 'szemetet' pakolhattunk és havonta jöhetett egy kis adag Atomic Pont, az exkluzív skinek mellé. Ez volt az a pont, amikor a közösség másodjára is megutálta a fejlesztőket, hiszen Todd Howard anno megígérte, hogy a játékban nem lesz olyan rendszer, ami egy fal mögé pakolja a dolgokat, amit csak fizetéssel lehet feloldani. Ha pedig nem uralkodott volna lincshangulat, akkor jött egy új lopás fajta. Ez a csalás gyakorlatilag, mindent elszedett a játékosoktól és ehhez csak rá kellett nézni a másikra. A történetben az extra ciki az, hogy az egész elkerülhető lett volna, ha a játék motorja nem ezer éves.
Azóta egy kicsit csendesedtek a hullámok, de az is tuti, hogy sokan egyszerűen passzolták a játékot. Pont ezen okból kifolyólag, a Bethesda most gőzerővel tolja a marketinget, hogy a Wastelanders kiegészítőre visszahozza a játékosokat. Jó kérdés, hogy sikerül-e?
A siker érdekében pedig mindent bevetnek. Minden rész, amit a játékosok szerettek a korábbi részekben, az visszatér. Megint lesz két frakció, akiket támogatni lehet (Raiderek és a minden bizonnyal a békés telepesek). Lehet megint társakat magunkkal vinni, akik helyeselhetnek vagy ellentmondhatnak nekünk. Akikkel persze megint romantikus viszonyt is lehet kezdeni. Jön egy repu rendszer, aminek egyelőre még nem tudjuk az pontos célját. Mivel lesznek NPC-k ezért beszélgetések is előkerülnek, ahol ismét lesz értelme a Karizmának. Sőt az új küldik mellett még az eredeti fő sztori szálat is újragondolták. Az egész jól hangzik, nem?
A fenti videó egy rövid betekintést nyújt, hogy nemsokára mit is kapunk és ezzel a történet le is zárulhatna, de ebben is sikerült elrontani dolgokat. Az hagyján, hogy az NPC-k kinézete csúnya, második végignézés után arra kellett rájönnöm, hogy a karakter textúrák egyszerűen elnagyoltak és látszik rajtuk, hogy nem törődtek velük. Ha egymás mellé raknánk egy Fallout 4 és egy Fallout 76 képet nem vagyok benne biztos, hogy különbséget lehetne tenni köztük. De ez még elfogadható, de az egész végén, mikor harcolni kell, akkor előjönnek a hibák. Egy hulla félig átesik a padlón, a kutyák a plafonon táncolnak és a támadók minden fizikai hatás nélkül ugranak le 2 méter magasból. Pedig ez a gameplay anyag a Bethesda kezei közül került ki, ezt ők vágták meg és ők küldték el a különböző online újságoknak. Ha ilyen hibák maradtak egy bemutató anyagban, akkor mit várhatunk a kiegészítőtől? Nem túl sokat, attól félek, nem túl sokat!
A kiegészítő újdonságait az alábbi kis galériában alább megtaláljátok!
MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!