Szoros és izgalmas meccsnapon kezdett el felzárkózni a top csapatokhoz a Team Strigula

Nincs többé Grim Ravens, nem játszott a BP5 sem, elkezdhettek felzárkózni a többiek.

Egy hónapnyi szünet után tért vissza a K&H MNEB PUGB kupája. Ezúttal is 16 csapat küzdött meg a forduló pontjaiért, az ismerősök pedig láthattunk új arcokat is. A mezőnyt a BP5 vezeti, méghozzá elég tetemes előnnyel ám a hetedik fordulóban ők sajnos nem tudtak játszani. Remek lehetőség nyílt a többiek előtt, hogy lefaragjanak valamennyit a hátrányukból.

Első mérkőzés - Erangel

Ahogy azt már megszokhattátok, Erangelen kezdtük a fordulót, az első killekre pedig alig kellett pár másodpercet várni. Az új Nice Gaming egyik játékosa találkozott ideje korán egy kocsi motorháztetejével. Amíg a legtöbb csapat lootolt, addig a Feed The Beast és az SLRB játékosai találtak egymásra Mylta környékén. Szűk 8 percet harcolt a két csapat, amiből végül pedig a FTB játékosai jöttek ki jobban.

A meccs közepe a szokásos mederben folyt, a csapatok mindegyike területfoglalásokra játszott, 1-2 kill-t leszámítva inkább a knockolódások voltak többségben, sok játékosnál kezdett el fogyni a sisak, a mellény és a heal is. Jó 10 perc telt el az SLRB halála után mire a pálya minden részéről fegyverropogást hallottunk. Az ötödik kör a Prison alatti favágó telepre zárta a csapatokat. Sok csapat próbált bejutni a körbe  apálya nyugati részéről, ezt a Pizza Monkey és a Nice Gaming használta talán ki a legjobban, több kill-t és ezzel együtt pontot is sikerült begyűjteniük.

A meccs hajrájában a Pizza Monkey, a KmK és a Team Strigula feszült egymásnak. Utóbbi négyes birtokolta a kör legmagasabb pontjait, ezt az előnyüket pedig sikeresen ki is tudták használni. 5 killel a TS nyerte meg a hetedik forduló első mérkőzését.

Második mérkőzés - Miramar

Az első pályát tekinthetjük egyfajta bemelegítésnek, a másodikon, Miramaron viszont már mindenki sokkal nagyobb erőbedobással kezdte meg a játékot. Meglehetősen izgalmas kör volt már az első is, nagyon északi fekvést kapott, sok csapat volt benne, de sokaknak kellett szedniük a lábukat ha be akartak érni időben.

A ShadowZ és a Pizza Monkey ugrott majdnem egymás feje tetejére, ők sütötték el az első fegyvereket a pályán. Pecado volt a figyelem középpontjában az első néhány percben, a harcból pedig a Pizza Monkey esett ki, Erangelt szép eredménnyel zárták, de a második meccsen sokat hibáztak.

A Duranda, a Parrots és az iNcentive hármasa próbálta egymást likvidálni a pálya negyedik köréhez érve, a körön belül pedig az iTHR foglalta el a legjobb pozíciókat. A Duranda elesett, a Parrots kill nélkül és két emberveszteséggel jött ki a küzdelemből, az iNcentive viszont 4 fraget is begyűjtött.

A 20. perc környékén lendült be igazán az iTHR, remek információjuk volt két csapatról is és bár remekül pozicionálta magát a Csak inni jöttünk négyese is, az iTHR parádésan játszott. Pontosan tudták, hogy mennyire jó pozícióban voltak, míg ellenfelüknek egy nagyon nyitott területről kellett támadnia. Végül, ahogy azt sejteni lehetett az iTHR csapata megnyerte Miramart, méghozzá 11 killel, ami nagyon szép eredmény az Erangelen nyert 2 db pontjuk után.

Harmadik mérkőzés - Sanhok

Sanhok, már csak a méretei miatt is minden forduló legizgalmasabb pályája szokott lenni. Így volt ez most is. Már a földet érést követően is érdekes párharcok alakultak ki, többek között a Pizza Monkey és az iNcentive között. Az előző meccs győztese, az iTHR találta magát nagyon hamar nagyon rossz helyzetben. A négyesből már egyedül Boxbob volt életben, egyetlen killel, az egész csapat azon izgult, hogy társuk hova tudja még bementeni őket a pályán.

A pálya 16 percéhez és már egy eléggé szűkös körhöz érve 11 csapat volt még játékban, de rengetegen veszítettek már minimum egy embert. A Parrots és az N6 volt nagyon jó pozícióban már percek óta, ők uralták a kör közepét, bár így sok kill-t nem tudtak gyűjteni a meccs első felében. A Nice Gaming végül el is hullot a kör szűkölésével és az ellenfelek érkezésével.

A hajrához érve csak a Pizza Monkey és a Parrots volt még életben teljes felállással, de a PM nagyon rossz helyre, két csapat közé szorultak. Végül kihozták a helyzetből a lehető legjobbat, második helyen végeztek, sok killel a zsebükben, a meccset viszont a Parrots csapata nyerte meg, gyönyörű szép és okos játékkal.

Negyedik mérkőzés - Erangel

Nagyon szoros volt az állás az utolsó pályához érve. Mindössze hét ponttal vezetett a Pizza Monkey a hetedik fordulóban, de még hátra volt egy utolsó Erangel. Technikai hiba miatt kétszer vágtak neki a csapatok a második Erangelnek, ami aztán bár másodjára, de a Team Strigula és a KmK összecsapásával vette kezdetét.

A kör az a Georgopol-kenyérhegy-Gatka környékre került, sok csapatnak kellett sietni a loot begyűjtésével. A KmK játékosok végül hamar átjöttek a Militaryról és be is gyűjtötték a meccs első fragjeit, az iNcentive volt ennek az elszenvedője. Az elsőként likvidált csapat ennek ellenére a ShadowZ volt, a Nice Gaming vetett végett a játékuknak.

Az előző Sanhok királyai, a Parrots sem húzta sokáig, ahogy a Pizza Monkey és az iTHR is elveszítettek egy-egy embert már Erangel elején. A meccs második fele a kenyérhegy felé terelte a csapatokat, a squadok közül pedig az iTHR volt az egyik legjobb pozícióban.

Nem kellett félteni a Kecske Kommandó és a Team Strigula játékosait sem, megszerezték a magaslati pontokat és onnan növelték fragjeik számát. Végül izgalmas és szoros végjátékkal, de a TS meg is tudta nyerni a hetedik forduló utolsó Erangel pályáját.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!