Top 5 ADC, aki nem igazán kopik ki a metából

Top 5 ADC, aki nem igazán kopik ki a metából

Az ADC szerepkör a játék egyik legfontosabb eleme, azonban az évek során mindig vannak olyanok, akik mindig visszaköszönnek.

Caitlyn

Cait szinte a kezdetek óta velünk van és a ranglétra minden fokán használták már, sőt sokszor találkoztunk vele a profi szinten is. A sheriff alap támadási távolsága a legnagyobb az egész játékban és ez az, amiért a legtöbb ADC játékos vele kezdi a gyakorlást. Persze a hatékony távolság mást jelent egy Silver és egy Dia játékos kezében. A legtöbben persze azért kedvelik, mert relatív biztonságból lehet vele farmolni és persze a csapat harcokban is megfelelő távolságból tudja osztani a 'fejeseket'. Anno UZI, még a 3. szezon világbajnokságán megmutatta, hogy durva hátrányból is vissza lehet hozni vele a csapatot.

Ezreal

Kedvenc felfedezőnk sem tűnt el teljesen a térkép alsó szegmenséből. Néha ugyan tett egy-egy kitérőt midre, sőt nagyon extrém esetben még a felső ösvényen is találkoztunk vele. De igazán mindig a Boton érezte jól magát. Az évek során folyamatosan változott a stílusa. Volt amikor kék korszakát élte, volt olyan, amikor kitört belőle a kleptománia és most inkább a biztonságra helyezi a hangsúlyt. Főleg akkor, ha mellette van egy Tham Kench is. Ettől függetlenül, EZ mindig is jó választás volt azoknak, akik szerettek egy másik esélyt, egy menekülési képességet, egy beépített flasht. A Mystic Shot pedig tökéletes arra, hogy oda bökjünk az ellenfélnek és persze arra is jó, hogy leszedjünk egy miniont, ami túl távol van.

Vayne

Doublelift, Uzi, Gosu és a sort még folytathatnánk ha arról van szó, hogy kik is alkottak igazán nagyot. A hyper carry karakter nagyban hasonlít Tristhez, kicsit lassan indul meg, de sikerül vele eljutni a játék kései szakaszába, akkor egyszer csak azt vesszük észre, hogy akkorát üt, mint egy elszabadult kamion. Persze azt nem lehet azt mondani, hogy Vayne igazán erős lenne az alacsonyabb rangokon, hiszen a mechanikája igencsak bonyolult tud lenni, viszont az egyik olyan, akivel 1vs.5 szituban is le lehet hozni a meccset.

Tristana

A kis Yordle az egyik legjobb választás, ha türelmesek vagyunk. Trist esetében a passzív az, ami miatt nagyon vonzó lehet a karakter, hiszen mikor eléri a 18. szintet messzebbre tud lőni, mint akárki más a játékban. A Rocket Jump és persze a reset passzív miatt ezen kívül még relatíve biztonságban is érezhetjük magunkat, hiszen van egy beépített pánikgomb, amivel elugorhatunk a közelgő veszély elől. Ha pedig azt nézzük, akkor nincs más, aki olyan gyorsan bontaná a tornyokat, mint ő.

Ashe

A Freljord királynője valahogy mindig is ott volt a metában. Ha minden terv borult és már úgy látszott, hogy nincs mit csinálni csak kirakni a fehér zászlót, akkor ő volt az, akihez lehetett fordulni. Ashe esetében megvan minden, amire egy Solo Queue meccsen szükségünk van. Ott a passzív slow, globális felderítés és egy globális stun is. Ha sikerül mellépakolni egy olyan support karaktert, aki még rá tud pakolni egy lapáttal a kábításokra, akkor szinte biztos, hogy be lehet húzni a győzelmet az alsó ösvényen. A ranglétra alsóbb fokain szívesen választják, hiszen alapvetően egyszerű vele a játék, de bizony profi szinten is találkozunk vele. Gondoljatok csak vissza, mikor a Cloud9 első nagy csapata sikeresen behozta a köztudatba az Ashe+Zyra kombót.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!