A Nice Gaming nyerte a rangadót és felzárkózott a DVSC-re

A Nice Gaming nyerte a rangadót és felzárkózott a DVSC-re

Az egyik legkevesebb gólt hozó forduló volt, viszont annál kiélezettebb volt a küzdelem.

A PMFC és a Puskás első mérkőzése a forduló egyik legjobbja volt. A pécsiek nagy elánnal kezdték el a meccset és sorra alakították ki a helyzeteiket, ráadásul ezekből nem is egy gólt szereztek. Elosztották a támadóik között, Ajlik, Poór és Tóth is betalált. Három különbség volt a két együttes között, ráadásul a harmadik találat előtt szenzációsan stílusos gólpasszal szolgálta ki társát Horváth. A jobb szélről beívelt labdát mellel készítette le Tóth számára. A második játékrészben ugyan a Puskás szépíteni tudott Leikauf Norbert révén, de után rögtön a PMFC előtt adódott egy büntető, amelyet nem sikerült értékesíteniük. A végén még egyszer betalált a Puskás támadó alakzata, de későn jöttek a gólok, így nem sikerült az egyenlítés. A visszavágón már jóval halványabb volt a pécsi alakulat, sőt rögtön a meccs elején egy középpályán eladott labdából gólt kaptak. Leikauf Norbi kapott testvérétől egy pazar hosszú labdát, melyet mellre véve a hosszúba lőtt. Mint kiderült ezzel a 3 pont sorsa is eldőlt.

A nap szupperrangadóját a Nice Gaming és a DVSC Esport vívta meg, a második helyezett szerett volna felzárkózni az éllovasra. Az első mérkőzés egy hatalmas csatát hozott, legalábbis mezőnyben, ugyanis hihetetlen módon fegyelmezetten játszottak a felek és fel is készültek a másik oldalból. Mindössze 1-1 kapuralövéssel próbálkoztak a csapatok, gól nem született, így a pontokat elosztották. A visszavágón a Nice Gaming kapott egy szabadrúgást a jobb oldalon és a 7. percben, némi szerencsével, de gólra váltották. Ezután nem sokkal egy kapufáig jutott a Debrecen, a győzelmet viszont a második találata után a Nice Gaming szerezte meg. Nagy Roland labdaszerzéséből kiugratta Szilvasánt, aki a hosszún érkező Okolicsányi elé tálalt. A hajrában még az egyszer csak feltűnő Mónus szépített, de az éllovasnak most nem jött össze a pontszerzés. Ezzel az N6 1 pontra megközelítette a DVSC-t a tabellán.

További eredmények:

PMFC 3:2 Puskás
Puskás 1:0 PMFC

DVSC 0:0 Nice Gaming
Nice Gaming 2:1 DVSC

Team Plague 1:2 Veszprém
Veszprém 0:0 Team Plague

HUN Ultras 0:1 Future Gaming
Future Gaming 2:0 HUN Ultras

Vasas 0:4 MTK
MTK 0:1 Vasas

TrollFoci-Hálószaggató 1:0 Honvéd
Honvéd 1:1 TrollFoci-Hálószaggató

Nem a gólokról szólt ez a forduló, Egyedül a Future Gaming tudta kihasználni ezt a hétvégét és kettős sikerrel menekültek a kiesőzónából. Sőt azzal, hogy kétszer legyőzték a HUN Ultras együttesét a középmezőny is elérhető távolságban van most már számukra. A Veszprém mostanában egyre erősebb formát mutat, és most is nagyon fontos 4 pontot szereztek a Team Plague-gel szemben, míg az MTK tovább folytatta a kettős életet. Az egyik mérkőzésük parádés, a másik pedig gyorsan szeretnék elfelejteni. A Vasas ennek rendej módja szerint idegenben csak legyűrte a kék-fehéreket, egy szöglet után Kiss elé került egy lefejelt labda, aki tüstént átvétel után lőtte ki a jobb alsó sarko, és ezzel a győztes találatot jegyezték fel a neve mellé. A TrollFoci és a Honvéd szintén nagyon szoros mérkőzést vívott egymással, hazai pályán a 82. percben Humenszky góljával ugyan az ő zsebükbe vándorolt a 3 pont, a második felvonásban viszont elosztották azt, pedig ott is ők jutottak előnyhöz Ács büntetőjéből a 28. percben. Az egyenlítés a 90. percben érkezett, ekkor Csabcsi labdáját vette át lábujjheggyel Balogh Zoltán és az ötös sarkáról gólt lőtt.

Olyan sok gól nem esett és a tabella sem rendeződött át jelentősen, így pedig a következő játéknapok egyre fontosabb pontokat jelentenek majd:

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!