Fedmyster elhagyja az OfflineTV házat, miután szexuális zaklatással gyanúsították

Fedmyster elhagyja az OfflineTV házat, miután szexuális zaklatással gyanúsították

Az OfflineTV egyik alapítótagjának kellett elhagynia a házat.

A mai napra virradóra az OfflineTV hivatalos Twitterén megjelent egy bejegyzés, amiben arról van szó, hogy a streamer közösség egyik tagja Federico "Fedmyster" Gaytan mostantól nem tagja a szervezetnek és teljes mértékben támogatják Yvonnet, illetve mindenkit, aki elmondja a történetét.

Yvonne nemrég egy hosszú bejegyzésben mondta el, hogy mi is történt közte és Fed között. Rávilágított arra, hogy eddig miért nem hozta ezeket fel és arra is kitért, hogy a házban nem ő volt az egyetlen, akivel Fed nem megfelelően viselkedett. 

A csapat másik tagja, Lilypichu is posztolta, hogy vele mi történt, egy másik Twitlonger bejegyzésben. A leírtakkal kapcsolatban nemrég Fed is megszólalt és több Twitter bejegyzésen keresztül reagált az elmondottakra:

"Pár nappal ezelőtt a barátaim elmondták, hogy több alkalommal is kellemetlen és nem megfelelő helyzetbe hoztam őket. A történtek fájdalommal töltenek el, hiszen soha nem szerettem volna megsérteni azokat, akik a legközelebb állnak hozzám. Teljesen megértem őket és az is fontos, hogy megértsük őket. Úgy gondolom, hogy tennem kell egy lépést hátra, hagynom kell nekik teret és meg kell hallgatnom azt, amit mondani akarnak."

Yvonne bejegyzése alatt sokan fejezték ki együttérzésüket, köztük olyan streamerek és tartalomgyártók, mint Frodan vagy Hafu. Az biztos, hogy Fed mától nem része az OfflineTV gárdájának, hogy Yvonne és Lily tesz-e további lépéseket, arról még nem érkezett hír.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!