Kiszivároghatott az első kép Lilliáról, az új jungler LoL hősről

Azonnal beindultak a találgatások az új hőssel kapcsolatban.

Már csak hetek választják el az Idézők Szurdokát attól, hogy feltűnjön a jungle-ben a League of Legends legújabb hőse. Lillia érkezésére már nem kell sokat várni, a PBE-re feltöltött fájlok alapján a Lilla's Haiku kinyitható tárgy a 10.15-ös frissítésben érkezhet meg az éles szerverekre. Valószínűleg ez a Haiku lesz majd az, ami tartalmazza az új championt, ha teljesíti az idéző a feltételeket. Ugyanez a módszer már Sett esetében is bevált, nem véletlen döntött úgy a Riot Games, hogy Lillia esetében is alkalmazzák az eljárást.

Az új jungler a kiszivárgott splash art alapján egy félig ember, félig őz Disney karakter lehet, amely színvilágában nagy mértékben hasonlít Neekora. Nem véletlen indultak be a mémek is arról, hogy mi köze lehet Lilliához Neekonak és Hecarimnak.

A képességekről egyelőre még nem tudni sokat, a Riot által, június elején közzétett bejegyzésben mindössze egy guruló gömb utalhat Lilliára.

Hogy ez a gömb altat-e, vagy más módon CC-z az nem derült ki, mivel hős nem került az útjába, de az biztos, hogy az akadályok azonnal megállítják a mozgásban. Az "álmodozó, visszahúzódó" Lillia valamilyen módon biztosan kapcsolódik majd az álmokhoz, ezt a Riot is megerősítette, de amíg nem mutatnak be legalább egy teaser videót, addig csak találgatni lehet arról, hogy mit is tud majd a varázsbotjával kezdeni a Lillia.

Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru TV adásait! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked tetszik az új hős splash artja?

  • 52 %
  • 33 %
  • 16 %