"Egy komment adott akkora pluszt, hogy megmutattam érdemes lejátszani a döntőt" - TrueGunnerx interjú

TrueGunnerx óriási meglepetésre nyerte meg az Xbox döntőt a HUNESZ FIFA Mastersen, és azt is elárulta mi segítette hozzá, hogy megmutassa mire képes.

Igazi meglepetés sel ért véget a HUNESZ FIFA Masters Xbox-os vonalának döntője, hiszen a papíron legerősebb Gabinho is bejutott a fináléba és az első mérkőzésen fölényes győzelmet aratott. A második találkozón szintén ő jutott vezetéshez és minden úgy alakult, hogy semmi sem állhat az útjába. Kivéve, hogy volt egy fiatalember vele szemben, akinek szintén az volt az álma, hogy bajnok legyen. Nem adta fel végül, és sikerült előbb egyenlítenie, majd megfordítania az állás, végül a mindent eldöntő harmadik találkozón is jobb teljesítményt nyújtott, ezáltal ő állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Kisebb lanokat már nyert, de ez volt az első igazi olyan versenye, ahol tényleg a legjobbakkal vehette fel a versenyt, és sikerült kiemelkednie a mezőnyből. Az interjú során ez láthatóan nagy hatással volt rá, hiszen érzelmes kérdezz-felelek alakult ki a műsor végén, és érezhetően óriási teher tűnt el a válláról, amellett, hogy maximálisan tiszteli ellenfeleit, különösen Gabinhot, és talán álmában sem gondolta, hogy pont ellene tud majd ilyen történelmi sikert összehozni. Íme a teljes beszélgetés:

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!