Vinicius Jr. az alábbi posztokon fejlesztette a FUT csapatát

Vinicius Jr. az alábbi posztokon fejlesztette a FUT csapatát

Odafigyelt, hogy melyik poszton milyen játékossal erősítene, és egész komoly kis csapatot hozott össze.

A Real Madrid fiatal brazil sztárja, Vinicus Jr. most maga fedte fel milyen FUT együttessel csapatja, amikor akad némi ideje leülni a játék elé. Májusban egy játékos összefutott már vele, és akkor kapott az alkalmon aztán gyorsan fel is rakta a netre az akkori kezdőjét. Az viszont már most látszik, hogy sokkal erősebb játékerőt képvisel mostmár az Ultimate Teamben, miután több poszton is komolyabb fejlesztést hajtott végre.

A fiatal játékos egyébként hirtelen robbant be a köztudatba, miután a Real Madrid lecsapott rá és elhozta őt a Flamengotól. Akkor a 16 éves szupertehetségért nagyjából 50 millió eurót fizetett a királyi gárda, és úgy tűnik nem volt rossz vásár, mert azóta meghatározó játékossá vált náluk. Úgy tűnik, mint megannyi másik futballista, ő is nagyon szereti a virtuális verzióját ennek a sportnak, és nem rest játszani a FIFA-val. Nem csoda, hiszen például ő az egyik nagykövete a Volta módnak.

A brazilnak a májusi együttese:

És a most saját maga által közzétett kezdője az alábbi módon változott:

  • GK: Lev Yashin (Prime Icon) - 94
  • LB: Theo Hernandez - 93
  • LCB: Raphael Varane - 97
  • RCB: Sergio Ramos (RB) - 93
  • RB: Dani Carvajal - 94
  • LCM: Ronaldinho (Mid Icon) - 91
  • CAM: Luka Modric - 93
  • RCM: Zinedine Zidane (Mid Icon) - 94
  • LW: Vinicius Jr. - 99
  • RW: Garrincha (Mid Icon) - 92
  • ST: Ronaldo (Mid Icon) - 94

Nektek még van olyan játékos, akit megszereznétek a FIFA20-ban?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!