Hirdetés

LEC: Valószínű, hogy Vizicsacsi egykori csapattársa kispadra kerül

Egyelőre még csak pletykálják a cserét, de hamarosan érkezhet a hivatalos bejelentés is.

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

ESL Pro League CSGO S12

CSGO - ESL Pro League S12 - Na'Vi vs. GODSENT

Hirdetés

Gyülekeznek a sötét fellegek a Fnatic játékosai felett. A tavaszi szezon ezüstérmese, a 2018-as világbajnokság második helyezettje, jelenleg az LEC 2020-as nyári szezonjában holtversenyben az ötödik hellyel kell beérje, de ez inkább hízelgő Rekklesékre nézve, ugyanis a látott teljesítményük alapján talán még ennyi győzelmet sem érdemeltek volna. A statisztikák katasztrofálisak, a split elején mutatott forma már a múlté, ezért elérkezhetett az idő a változtatásra.

Az egyik legnagyobb közösségi oldalra kikerült egy különös kép, amiről az derül ki, hogy a "narancssárga" csapat bot lane-en következhet be valamilyen játékosmozgás. Hylissang kispadoztatása adja is magát, ugyanis a jelenlegi mezőnyben csak Doss produkált nála rosszabb számokat, azok közül, akik legalább 10 mérkőzésen becsatlakoztak az Idézők Szurdokába. Doss már nem tagja a Misfits Gaming kezdőjének, így a helyét megörökölte Vizicsacsi egykori csapattársa. Hyli elképesztő pályafutást tudhat maga mögött, de az elmúlt héten mutatott teljesítményére nem sok pozitív jelzőt lehet aggatni.

Először a Rogue, majd a G2 Esports fektette két vállra a Fnatic csapatát. Mindkét vereségből alaposan kivette a részét Hylissang, bár Selfmade sem hozta azt a teljesítményt, amit elvárnak tőle. A képrejtvény alapján esélyes, hogy MagiFelix, a Fnatic Rising jelenlegi midese érkezhet a bolgár támogató helyére, mivel a Solo Queue legendája supportként is elérte a Challenger rangot.

A még mindig csak 20 éves svéd tehetség már korábban is szerepelt a Fnatic első számú csapatában, akkor Nemesis helyére ugrott be. A másik korábban pletykált csere az SK Gaminget érinti, ahol Tricket váltja Canee, az OP innogy eSport német dzsungelese. Hogy tényleg cserél-e a Fnatic, és ha igen, akkor mennyi időre, az még egyelőre a jövő zenéje. A superweekkel lezárul a nyári szezon alapszakasza, augusztus 21-étől már a rájátszásban lehet szorítani Európa legjobb LoL-osainak.

Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru TV adásait! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
6 db hozzászólás
  • DeadBySunrisee 1 hónapja
    gg
    0 1 Válasz
  • PlanCake 1 hónapja
    Mióta a UOL feljutott LCSbe, imádom Hily játékát. Kétség kívül Európa legjobb és legkreatívabb supportja volt, amikor ment neki a szekér. De az utóbbi években sajnos nagyon változó lett a teljesítménye. Ha összejött, a régi eredményeket hozta, ha nem, gyakorlatilag egyedül eldobta a meccset. Sajnálom, ha kikerül, de akkor is jogos szerintem ☹️
    0 0 Válasz
  • KristoP4X 1 hónapja
    Szerintem Hyli az UOL-ben, játszott jól. FNC-ban akkor játszott jól, amikor 2018 Spring Splitben játszott Fnatic supportként. Akkor Rekkles-szel nagyon erős botlanet alkottak.
    0 0 Válasz
  • Tundererdo 1 hónapja
    Jah. Akkor miért nem mithy? Akármennyire Intel is hylissang nem fogják padoztatni főleg nem mikor playoff múlik rajta. Tavaly tavasszal nagy részt Neki köszönhető a fana hogy nem maradt le playoffról. Nyáron is rengeteg gamét hozott. Hányszor volt az hogy intelt 20 percig aztán epic rakan futás és win. Ő ez, ilyen csapattársat is tudják, az ő bajuk hanem követik le az őrültségeit. Nem néztem mostanában biztos nincs top formában, rekklessel már vének ebben a mezőnyben de a kda sose számított Neki. Mindig beáldozta magát a csapatért.
    0 0 Válasz
  • Allanon 1 hónapja
    Csacsi mondta róla talán ,hogy egy őrült zseni. Vagy elmegy rajta az egész mecs, vagy lehozza egyedül.
    0 0 Válasz
  • hun_hetek 1 hónapja
    gg
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés