20 esztendő után ismét játszhatunk Puskással a FIFA21-ben!

20 esztendő után ismét játszhatunk Puskással a FIFA21-ben!

Az augusztus 10-én bemutatott Ultimate Team trailer jó néhány új információval szolgált, de a legnagyobb hírt még a magyar legenda feltűnése okozta.

Számtalan újítással és érdekességgel találkozhatnak a rajongók, ha kipróbálják majd a FIFA21 FUT játékmódját. Emellett a legendák egész sorát tartalmazó Ikonok listája is bővült, és óriási örömhír hazánk számára, hogy Puskás Ferenc is ott lesz a játékban, vele is lehet majd szórni a gólokat. Nem először tűnik fel a neve az EA Sports legismertebb címében, ugyanis a FIFA98 Road to World Cup-ban volt egy játékmód, ahol le lehetett játszani az előző világbajnokság döntőit. Akkor mind a két döntős csapatunk szerepelt benne. Valamint a FIFA2000-ben is szerepelt az aranycsapat, így ott is ontani lehetett vele a gólokat. 

Most viszont 100 főre duzzadt az Ikonok száma a FIFA21-ben, és nem aprózta el a kiadó, rögtön a trailer mellett bejelentették az összes új futballistát, és külön öröm látni, hogy a leginkább a közelmúltból "visszahozott" játékosok mellett a 20. század labdarúgásának egyik legmeghatározóbb alakja is feltűnik. Ezzel Puskás lesz a legrégebben született és a legidősebb tagja a FIFA21-nek.

„Kevés olyan játékos van, aki olyan magasan helyezkedik el a futballtörténelemben, mint Puskás Ferenc. A széles körben a „valaha volt egyik legjobb csatárként” emlegetett Puskás három BEK-győzelemre vezette a Real Madridot. Cselezési képességével, mozdulataival és tökéletesen időzített befejezéseivel járult hozzá a madridi klub legdicsőségesebb pillanataihoz. Puskás továbbá a világbajnokság döntőjébe is bejuttatta Magyarországot – 84 gólt szerzett 85 válogatott mérkőzésen. A FIFA a Puskás-díjat annak a játékosnak adja, aki a legszebb gólt szerezte az adott évben. Csak elképzelni lehet, milyen volt az a férfi, akinek góljairól díjat neveztek el” – írta Puskásról hivatalos honlapján az EA Sports.

Nehéz lenne néhány mondatban felsorolni és jellemezni az elért eredményeit és azt a teljesítményt, amivel a magyar és a nemzetközi labdarúgás meghatározó alakjává vált. Összesen két klubban futballozott, 1942-ben a Kispesti AC/Bp. Honvéd kezdte meg pályafutását, majd 1958-tól egészen 1966-ig volt a Real Madrid játékosa. Az IFFHS statisztikái alapján ő a 20. század legjobb góllövője, és egyben a harmadik legeredményesebb bajnoki góllövője, miután 533 tétmérkőzésen 511 gólig jutott - áll a puskas.com hivatalos weboldalon. Ő az egyetlen játékos a világon, aki gólt lőtt világbajnoki, olimpiai, Európa-bajnoki, BL- és Világkupa-döntőben is. Ezeken túlmenően ötször szerzett mesterhármast a magyar válogatottban, Olimpiai aranyérmet szerzett Magyarországnak 1952-ben Helsinkiben, 1954-ben Svájcban a vb-n második helyet érte el (itt őt választották meg a torna legjobbjának), elhódította 1953-ban Rómában az Európa-kupát, és a Világkupát is megnyerte a Madriddal 1960-ban. Háromszoros BEK - mai Bajnokok Ligája elődje - győztes, és hatszoros spanyol, valamint ötszörös magyar bajnok, de négyszer a LaLiga gólkirálya címet is ő nyerte el.

Hosszú évek várakozása után tehát végre újra gólokat vághatunk majd Puskással a FIFA21-ben. Rengeteg rajongó álma vált ezzel valóra, és nem volt hiábavaló a sok reménykedés, szavazat, kérelem, hiszen végre sikerült meggyőzni az EA Sports-ot, hogy ne hagyják ki a futball egyik legnagyobb alakját. Olyan játékosok társaságában érkezik majd a FIFA21-be, mint:

Éric Cantona, Ashley Cole, Peter Cech, Samual Eto'o, Fernando Torres, Philippe Lahm, Bastian Schweinsteiger, Davor Suker, Nemanja Vidic, és Xavi. Nem lehetett egyszerű procedúra mindezt véghez vinni, hiszen az elmúlt években rengetegen dolgoztak azon, hogy a valaha élt talán legnagyobb futballista végre méltó módon ott lehessen a a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA által hivatalosan támogatott videojátékában:

"Hosszú évek reménykedése, lobbizása, a magyar és a madridista szurkolók kommentjeinek, szavazatainak. lájkjainak, posztjainak ezrei, szakcikkek, ajánlások, blogbejegyzések tucatjai után Puskás Ferenc – így, ékezettel – bekerül az EA Sports FIFA21 játékba." - írta ki Facebookon a Nemzetisport főszerkesztője és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete, Szöllősi György.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!