PUBG: Így használd ki a benzineskannában rejlő erőt

Parádés jelentet hozott össze egy kreatív játékos.

A PUBG-ben több lehetőség közül is választhattok, ha szeretnétek becsatlakozni egy-egy mérkőzésbe. A legegyszerűbb, ha szólóban próbáltok szerencsét, bár az egyre nagyobb számú bothadsereg ellen nem jelent túl nagy kihívást a csirkevacsora megszerzése. A squadok csatája azonban sokkal izgalmasabb, ahol már tényleg számít az ügyesség és a taktikázás. Egy talpraesett játékos bemutatta, hogy milyen érzés, ha az embernek egyedül kell megmentenie a csapata hírnevét, akár 1v2-es szituációban.

Az egész onnan indult, hogy két ellenséget gyorsan letúrt a videó főhőse, majd meglátta a lehetőséget, hogy elintézze a squadból megmaradt, revansra éhező elleneket is. Először is fel kellett hívnia magára a figyelmet, ami néhány kósza lövéssel nem volt nehéz, majd jöhetett a taktikázás rész. Egy benzineskannával belocsolta az elfoglalt épületben található lépcsőházat, aminek a tetején lecampelt és várta a sült galambot, hogy a szájába repüljön.

I really like the new gas can mechanic. from r/PUBATTLEGROUNDS

Miután fellocsolta üzemanyaggal az egyetlen utat, ami a fészkébe vezet, nem volt más dolga, mint időben begyújtani a lobbanékony anyagot. A két bosszúra éhes ellenségnek semmi esélye nem volt, elporladtak a lángok martalékában. A gas can tökéletesen alkalmazható szűk területeken, mint a fenti klipben látható lépcsőház. Mindenképp érdemes csapdát állítani az ellenfeleknek, ha van rá lehetőségetek, de az előkészületek során érdemes mindig ébernek maradni, mivel bármikor meglephetnek titeket, miközben öntözitek a padlót.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!