Speciális szabály miatt az alábbi csapattal nyert Tekkz virtuális Bajnokok Ligáját

Speciális szabály miatt az alábbi csapattal nyert Tekkz virtuális Bajnokok Ligáját

Egyetlen egyszer kapott csak ki az útja során, de akkor sem bukta el a párharcot végül, Tekkz pályafutása újabb nagy trófeáját szerezte a hétvégén.

A koronavírus miatt kénytelen volt az UEFA jó néhány hónapot elcsúsztatni Európa legrangosabb tornáját, így a Bajnokok Ligáját csak augusztusban sikerült lebonyolítani. Viszont a kavarodás utáni újraindulást követően meglepő eredményeket lehetett látni a topcsapatok összecsapásain, és ezek közül is kiemelkedett a Bayern München menetelése, hiszen előbb a Chelseavel, majd a Barcelonával mosták fel a padlót, majd a fináléban - már csak szerény egy góllal csak - 1:0-ás győzelmet arattak, és hét év után újra a magasba emelhették a BL trófeáját. Ha a BEK-et is ide számoljuk, akkor hatodik alkalommal ültek fel a kontinens trónjára. A sorozat fontosságát és népszerűségét mutatja az is, hogy az EA Sports immáron második alkalommal tartotta meg a valódi események árnyékában az eChampions League versenyét. Idén szintén 8 játékos vághatott neki a megmérettetésnek, viszont egyetlen olyan személy sem volt a mostani mezőnyben, akik tavaly képviseltették magukat.

A 8 résztvevőt két négy fős csoportba osztották, ahol BO2-es összecsapásokat követően dőlt el, hogy kik juthattak tovább az elődöntőbe. Tekkznek rögtön a nyitómérkőzésen problémája akadt, nagy riválisa Gorilla ellen ugyanis a két meccs alapján nem dőlt el a továbbjutó személye, így büntetőkre volt szükség, melyet végül 4:3-ra sikerült megnyernie. Ezek után szárnyra kapott és meg sem állt a fináléig. Előbb MegaBitet intézte el egy döntetlen után 3:1-re, majd a legjobb négy között az első találkozó szintén 1:1-es ikszet hozott NRaseck ellen, után viszont magabiztos 2:0-ás diadalt aratott. A döntőben a legutóbbi vb aranyérmesét fogadta - 2020-ban nem tartották meg a FIFA20 eWorld Cupot, így továbbra is a német a regnáló bajnok -, és tanulva a korábbi hibáiból, most játszott a legjobban. Gyakorlatilag az első meccsen összehozott 3:0-ás győzelme biztosítottá számára az első helyet, hiszen utána már az 1:1-es döntetlen is elég volt a képzeletbeli dobogó legfelső fokához. Az arany mellett 35 ezer dollár ütötte a markát a Fnatic e-sportolójának.

Ezzel gyakorlatilag az is kiderült, hogy a még mindig csak 18 éves brit játékosnak csak az eWorld Cup és a Nations Cup cím hiányzik a vitrinjéből. Nyert már FUT Champions LAN PGL Masters, eClub World Cupot, és EA által szervezett Major eseményt is, és most a virtuális Bajnokok Ligája is zsebben van neki.

Ha esetleg valaki kíváncsi lenne, hogy milyen együttessel sikerült nyernie, az most alább megtekintheti:

Maximum 4 ikon használata mellett csak Bajnokok Ligája lapokból kellett összeállítani a kezdőt. Nektek hogy tetszik vagy tudnátok erősebb teamet is kihozni a játékban?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!