Jöttek, láttak és könnyedén győztek - Rogue vs. Fnatic összefoglaló

Jöttek, láttak és könnyedén győztek - Rogue vs. Fnatic összefoglaló

Három mérkőzés alatt rendezték a nézeteltéréseiket egymás között a csapatok.

A LEC Summer Split 2020 folytatódott vasárnap este is, amikor az alapszakaszban kiválóan teljesítő Rogue nézett farkasszemet a Fnatic csapata ellen. A játékosok továbbra is a 10.16a frissítésen játszottak. Spoileres, eredményekkel ellátott összefoglalónk következik.

ROGUE VS. FNATIC (0-3)

A nagy esélyesként érkezett Rogue hamar padlótt fogott az első mérkőzésen, ugyanis a Fnatic úgy gázolt át rajtuk, ahogy azt a pénteki és szombati alkalommal is tapasztalhattuk az első mérkőzések alkalmával más csapatoknál.

A második mérkőzésre ugyan a Rogue már jobban ott volt mentálisan és kommunikációban is, mégsem volt ez elegendő ahhoz, hogy a Fnatic újjáéledt főnix erejét kordában tudja tartani. 34 perc alatt bezsebelték ezzel a második pontot is.

A harmadik, egyben mindent eldöntő mérkőzésen érezhettük igazán azt először, hogy a Rogue vissza akarja hozni a hátrányát. Két óriási sárkány lopást követően azonban továbbra is akadtak olyan apró hibák, melyekért a meccsel kellett fizetniük.

A 2020-as LEC Summer Split azonban folytatódik az alábbi menetrenddel:

  • Augusztus 28 - S04 vs. MAD
  • Augusztus 29 - G2 vs. FNC
  • Augusztus 30 - RGE vs. pénteki nap győztese

Tartsatok velünk ezeken az adásokon is, hiszen az összecsapásokat élőben nézhetitek itt nálunk, az esport1.hu-n az Esport2tv Twitch csatornán, az EsportGurun és a watch.lolesports.com oldalán. Ne feledjétek, hogyha az Esport1.hu-n bejelentkezve nézitek a közvetítést, akkor minden nézéssel töltött percért egy darab E1 pontot kaptok, amit aztán izgalmas jutalmakra válthattok be az E1 Piacon!

Ha pedig nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések