"Új" csapat érkezik az LEC-be, köszöntsétek az Astralist

Ismét egy új névvel kell megbarátkoznotok.

A 2019-es év végén bejelentette a MAD Lions, hogy a Splyce helyén ők indulnak az idei évben, most az Astralis döntött úgy, hogy felvállalja a nevét a legrangosabb európai LoL bajnokságban. Az Origen innentől kezdve nem létezik többé, a játékosok azonban maradnak a jelenlegi helyükön.

Az xPeke nevével fémjelzett csapat már régóta a dán Astralis Group kötelékébe tartozott, de eddig nem tartották jó ötletnek, hogy a CSGO-ban jól ismert brandet bevezetik a LoL köztudatba is. A döntést most hozták meg, ami azonnali változásokkal is járt. Az általános igazgatói (GM) posztról lemondott Deficio, aki egykoron a legnépszerűbb casterek közé tartozott. Új irányt vett a csapat, ő is továbblép, de egyelőre még nem tudni, hogy mit kezd a jövőben.

A vezetőedzői poszton is váltás történt, Guilhotto helyét AoD veszi át, aki eddig edzőként dolgozott az Origennél. Segédedzőnek iHansent vitték oda AoD mellé, aki augusztusig a Nordavindet, Szépvölgyi "mumus100" Márió egykori csapatát erősítette. 

A 2020-as nyári LEC szakaszban botrányos teljesítményt nyújtó Alphari-Xerxe-Nukeduck-Upset-Destiny/Jactroll továbbra is együtt marad, a kérdés, hogy képesek lesznek-e az Astralis neve alatt is olyan teljesítményre, mint néhány szezonnal ezelőtt, amikor még Európa egyik legjobbjának számítottak.

Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések