Az EA Sports elmondta miért nem lesz most FIFA21 demó

Az EA Sports elmondta miért nem lesz most FIFA21 demó

A kiadó bejelentette, hogy ebben az esztendőben nem lehet kipróbálni a limitált verzióját a játéknak, de erre egy nyomós okuk van.

Néhány játékosnak már volt lehetősége kipróbálnia a játékot a béta alkalmával, viszont a legtöbben alighanem a demóra vártak. Eddig minden évben néhány héttel a megjelenés előtt az EA kidobta ezt a trial verziót, melyben elég limitált formában, de lehetett meccselni. Persze itt az online mód nem volt sohasem elérhető. Tavaly például a Liverpool, Chelsea, Paris Saint-Germain, Real Madrid, Tottenham, és Borussia Dortmund csapatai közül lehetett választani és egy félidőt biztosított a program egy meccsből.

Most pedig egy igen szomorú hírt hoztak a rajongóknak, miszerint 2020-ban nem adják ki, és igen egyszerű, de annál fontosabb indokuk volt erre.

A bejegyzés szerint nem adják ki idén a FIFA21 demót, mivel úgy döntöttek, hogy a fejlesztőcsapat inkább azon munkálkodik, hogy még kiválóbb játékélményt szolgáltathasson a játékosok számára. Ez azt jelenti, hogy teljes egészében az élményre és az élethűségre fókuszálnak, emiatt szeptemberben biztosan nem lehet tolni a játékot. Early Access (korai hozzáférés) persze lesz, hiszen az EA Play előfizetéssel már október elsejétől neki lehet vágni a küzdelmeknek.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések