Bekerülhet magyar csapat a FIFA21-be valamelyik nemzetközi sorozat révén?

Bekerülhet magyar csapat a FIFA21-be valamelyik nemzetközi sorozat révén?

Mivel több hazai együttesnek is van reális esélye, hogy ott legyen a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga főtábláján, megvizsgáltuk annak eshetőségét, hogy az új FIFA részbe bekerülhetnek-e ilyen módon.

A FIFA20-ban végre megérkezett egy nagy várva várt újdonság, hiszen az EA Sports hosszú idő után újra megszerezte a Bajnokok Ligája és az Európa Liga jogait. Ennek a szerződésnek értelmében szinte teljes egészében le lehet játszani a két nemzetközileg legrangosabb sorozatot a játékban. Még mielőtt azonban a külföldi sorozatokban gondolkozna az ember és fejben már a taktikán gondolkozna, érdemes szem előtt tartani, hogy a csapat megépítése mellett érdemes még egy nagyon fontos dologra odafigyelni, hiszen indult októberben a Megyék Csatája is, amiről egy vérbeli FIFA játékosnak nem érdemes lemaradnia, így ha teheted látogasd meg a megyekcsataja.hu weboldalt és add le a nevezésed.

Ki ne akarna a BL indulójára pályára lépni, és elhódítani virtuálisan a trófeát, amelyről talán kevesen tudják, de a győztes csapat csak 10 hónapig tarthatja meg az eredeti kupát, ezután átadnak nekik egy másolatot, amelynek kritériuma, hogy az eredeti trófea méretének maximum a 80% lehet. Az eredeti Európa Kupát 1967 márciusában odaítélte a francia L'Équipe sportújság a Real Madridnak, akik akkor 6 kupagyőzelemmel büszkélkedhettek, megfelelve a fent említett feltétel egyikének.

A következő trófeát Jörg Stadelmann svájci ékszerész készítette el 10.000 svájci frankért. A kupa tiszta ezüst volt, 74 centiméter magas valamint 8 kg. Ezt követően ezt a kupát "gyártották" ha a fenti feltételt követően egy csapat újra örökre elnyerte a kupát. Spanyolul gúnynévként a La Orejona (nagy-fülek) elnevezést kapta a trófea. Luis Omar Tapia, az ESPN egyik tudósítója nevezte így. Ezáltal Amerikában így híresült el a kupa.

A rövid kis történelem után érdemes azt megemlíteni, hogy a játékban tényleg fontos szerepet kapott mindkét sorozat, hiszen az Ultimate Teamben is folyamatosan érkeznek a BL és EL típusú kártyák. Az viszont sajnos nem jelenthető ki, hogy a két ligában szereplő együttesek mindegyikét belepakolják az aktuális részbe. Az Európa Ligánál ez talán érhető, hiszen rengeteg klubbal kellene egyeztetnie az EA-nek a selejtezőket követően, és nem is biztos, hogy lenne idő rá, hogy elkészítsék élethűen mindegyiküket. A Bajnokok Ligájánál viszont egy kicsit érthetetlen, hogy miért nem törekednek a teljes mezőny létrehozásához. Még nagyon régen akár egy világbajnokság tekintetében is ügyeltek arra, hogy autentikus és szinte teljes legyen a paletta, és most nem csak a kiegészítőkre vagy a FIFA98-ra kell gondolni. Persze azok az idők elmúltak, és mára már sokkal komolyabban ügyelnek a csapatok is a licencekre.

Volt azonban példa arra, hogy év közben valami teljesen újat szállított le az EA Sports, például 2020 tavaszán ez azt jelentette, hogy a Libertadores Kupa révén olyan licencelt együtteseknek örülhettek a rajongók, mint a River Plate, Boca Juniors, Flamengo, Racing Club stb. Persze az egy másik és nagyobb piacot fedett le a kiadó szempontjávól.

A legnagyobb esélye minden bizonnyal magyar színekben a Ferencvárosnak lenne, ha sikerrel veszik (3:3) után hazai pályán az utolsó fordulót a BL selejtezőjáben a Molde ellen. Az EL-ben a MOL-Fehérvár SE-nek és a DAC-nak van még sansza beverekednie magát a csoportkörbe, de azért lássuk be, sajnos aligha fordítana rájuk figyelmet az EA Sports. Puskás Ferenc Ikonná válása viszont talán ad némi reményt arra, hogy a magyar vonal esetleg erősödhet egy újabb sikerrel, és így a Fradi talán valamilyen formában bekerülhetne a játékba a diadalt követően. Már csak azért is, mert a skalpjaik között szerepel a Celtic és a Dinamo Zagreb is, melyek közül mindkettő megtalálható a játékban.

Legalább a karrier módban kitalálhatnának valamit, hiszen ott is végig lehet játszani a Bajnokok Ligáját. Nagy kérdés, hogyha másnem kitalált nevekkel, de csak jelen lehetne a már eddig is bent lévő csapatokon túl a többi bejutott gárda is. Szerintetek jó megoldás lenne vagy inkább, ha nincsen meg a licence ne is akarják belepakolni a FIFA21-be a Fradit vagy a többi együttesünket?

Ha nemcsak olvasni szeretsz a FIFA-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait! Ne feledjétek, hogy elindult a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny regisztrációs szakasza. Nevezni a megyekcsataja.hu oldalon tudtok, ahol további részleteket tudhattok meg a versenyről!

A FIFA21 október 9-én jelenik PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!