Ugyan talpra áll, de megváltozik a szórakoztató és médiaipar, az e-sport nyerheti a legtöbbet

Ugyan talpra áll, de megváltozik a szórakoztató és médiaipar, az e-sport nyerheti a legtöbbet

A média ipar már soha nem lesz olyan, mint a vírus előtt volt, de ez nem feltétlenül rossz.

Az utóbbi hónapok az egész bolygót megrázták. A koronavírus végigszáguldott a világon és útjában az országok sorra zárkóztak be. Volt olyan nemzet, ahol a vírus készületlenül érte a lakosságot és az esetek száma nagyon gyorsan magasra szökött. Azonban az emberek fegyelmezettsége és persze az kormányok segítségével a legtöbben kisebb-nagyobb sikerrel felvették a harcot a koronavírussal és lelassították annak terjedését. Ennek persze ára volt. Arról folyamatosan jönnek a hírek, hogy a GDP adatok meredek zuhanásba kezdtek és világszerte sok millió ember vesztette el a munkáját. Ezen kívül nagyon sokan bezárkóztak az otthonaikba. A mozikra, a tömegrendezvényekre és a nagyobb sporteseményekre lakat került, ami gyakorlatilag fenekestül forgatta fel a szórakoztató ipart.

Az előrejelzések szerint, csak hazánkban 66%-kal esnek majd vissza a mozi bevételek. Ha pedig egészben nézzük az iparágat, akkor az elemzések azt mutatják, hogy 2019-hez képest 5,6%-os visszaesés várható, ami nagyjából 120 milliárd dollár kiesés jelent. Csak összehasonlításképpen, a 2009-es válság csak 3%-ot rontott a maga idejében. Azonban ez a hatás nem tűnik tartósnak, 2021-re a tanulmányok szerint 6,4%-os növekedés várható és ezek után a következő években tartós növekedési görbe a valószínű. A bevételkiesés idén persze nem oszlott el egyenletesen. Azon ágazatok, amiknél a rendezvények adják a bevételek gerincét, igencsak kellemetlen helyzetbe kerültek. A fesztiválok, a színház, a mozi egyemberként szenvedett. Viszont volt olyan is, aki profitált.

A streaming szolgáltatók olyan forgalom és bevétel növekedést realizáltak, amit a következő öt évre prognosztizáltak. Csak idén 26%-ot ugrott ez az iparág és minden jel arra mutat, hogy ez a szolgáltatás fajta nem kopik majd ki a mindennapokból, sokkal inkább átveszi a televízió szerepét. Az eddigi adatok alapján a becslések azt prognosztizálták, hogy évekbe telik, amíg a hagyományos médiatermékeket beelőzik a digitális megoldások, de a mostani állás alapján erre egy éven belül is van esély. A helyzet másik nagy nyertese pedig az e-sport volt. A digitális bajnokságok gyakorlatilag hetek alatt átálltak az online megoldásokra. A bajnokságok és ligák teljesen virtuálisba mentek át, viszont itt az élményből ez nagyon keveset vesz el. A mostani számítások alapján az elektronikus sportok iparágának bevételei 2023-ra átlépik a 3 milliárd dollárt, ami hatalmas dolog, hiszen 2020-ra lett meg az 1 milliárd. 

A COVID-19 a fenti információk alapján katalizátorként működött és gyakorlatilag évekkel meggyorsította azokat a folyamatokat, amiket eddig mindenki csak modellezni próbált. A streaming, az e-sport, a világ digitális átrendeződése az utóbbi hónapokban hatalmasat lépett előre és senki nem tudja, hogy az egésznek hol lesz a vége.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Üzlet - Betonlépcsők: hatékonyság és esztétika új szinteken

Vajon mennyi időt és energiát lehetne megtakarítani egy modern építési technológia alkalmazásával? Az építőipar folyamatosan fejlődik, ahol a hagyományos megoldásokat egyre inkább kiszorítják az újítások, melyek időt spórolnak és óvják a környezetet. Az egyik ilyen kiemelkedő fejlesztés a dermesztett beton technológia, aminek népszerűsége világszerte növekszik. Ez a módszer nemcsak szép, hanem gyorsabb kivitelezést is biztosít.

Üzlet - A manuálterápia és a gyógytorna a sportolóknak is segíthet

A rendszeres sport vitathatatlanul hasznos és egészséges, ám az intenzív terhelés bizonyos problémákat a felszínre hozhat. Ilyenkor a mozgásszervi rendszerünk erőteljes terhelésnek van kitéve – egy sportoló esetén ezt különösen fontos figyelembe venni, hiszen itt nemcsak a teljesítmény fokozása lehet fontos, hanem a test rendszeres karbantartása is.

Üzlet - Hogyan éld túl a nyári kánikulát? A frissítők megmenthetnek!

Amikor elérkeznek az év legforróbb heteit, sokunk számára kihívást jelent, hogyan maradhatunk energikusak és hidratáltak. Az izzadás mértéke növekszik, ezért fokozódik a folyadékigényünk is. Egyszerű megoldás lehet, ha kipróbáljuk azokat a frissítő italokat, amelyeket kifejezetten a nyári forróság enyhítésére ajánlanak. Gondoltál már arra, hogy a megfelelő italok segíthetnek abban, hogy ne csak hűsölj, de egészséges is maradj a legmelegebb napokon?

Közvetítések