FIFA történelem: ezek voltak a sorozat legmeghatározóbb részei

A több, mint 20 éves múltra visszatekintő videójátéknak volt néhány igen emlékezetes része, íme a legérdekesebbek.

Az EA Sports FIFA sorozata 24 éve örvendeztet meg minket, és ezalatt hihetetlen fejlődésen ment keresztül, –bár, az utóbbi évekre már nem feltétlen helytálló ez az állítás. Lássuk, hogy melyek voltak a széria legmeghatározóbb részei és miként teljesedett ki a játék, hogy ez legyen a világ első számú labdarúgásról szóló videójátéka:

  • FIFA 94: Ez volt a legelső része a sorozatnak. Eredetileg a játék a FIFA International Soccer nevet kapta. A 16-bites éra egyik meghatározó alkotása volt, PC mellett pedig az Amiga, Sega, SNES és többi akkori konzolra is elérhető volt. Egy hírhedt hiba pedig lehetővé tette a játékos számára, hogy a kapus előtt állva a labda lepattant róla a hálóba. A maga idejében az Egyesült Királyságban a legkeresettebb játék volt.
  • FIFA 95: Ebben a részben már a nemzeti csapatokon kívül elérhetőek voltak a klubcsapatok is (Brazil, német Bundesliga, olasz Serie A, spanyol La Liga, angol Premier League, francia Ligue 1, holland Eredivisie és az Egyesült Államok)
  • FIFA 96: Az első 3D-s játék a sorozatban. Meglepő módon ugyancsak ebben a részben debütáltak a valódi mezek és játékosnevek.
  • FIFA 97: Ebben az alkotásban bemutatták a teremfocit és ekkor alkalmaztak először Motion Capture technológiát.
  • A FIFA: Road to World Cup 98-at azt hiszem senkinek sem kell bemutatni.
  • FIFA 2001: Ekkora kapott egy nagyobb ráncfelvarrást a grafikai motorja a játéknak, mely lehetővé tette a csapatok részletesebb mezének megalkotását.
  • FIFA 2002: Bemutatták a passzokhoz alkalmazott erőadagolást. A lövések mellett tehát ilyenkor is megjelent egy csík, hogy milyen erős átadást szeretnénk.
  • FIFA 2003: Egy teljesen új játékmechanikával ruházták fel. Az EA leselejtezte az elavult DirectX7-et és újítottak. A Freestyle Control volt az egyik újdonsága, amivel felvehettük a labdát (mint dekázásnál) és így passzolhattuk tovább a labdát.
  • FIFA 08: Ekkora mutatták be a Be a Pro új játékmódot.
  • FIFA 09: Megjelent az azóta is játékosok millióit beszippantó FUT mód.
  • FIFA 13: Először lehetett összekapcsolni a Kinecttel és a Playstation Move-val

  • FIFA 16: A női futball először mutatta meg magát a játékban.
  • FIFA 17: Ez a rész már Frostbite motorral készült.
  • FIFA 18: Az Ultimate Teamben először bukkantak fel az Ikonok.
  • FIFA 19: Ebbe a részben mutatták be újra a Bajnokok Ligáját és először lehetett játszani az Európa Liga sorozatában. Valamint játszható vált a kínai első osztályú bajnokság is.
  • FIFA 20: Bemutatkozott az utcai futball, a VOLTA részeként amolyan freestyle stílusban rúghatták a bőrt a különböző utcai pályákon a rajongók. Ekkor történt még meg, hogy a Juventus már csak Piemonte Calcio néven volt látható.

Ne feledjétek, hogy elindult a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny regisztrációs szakasza. Nevezni a megyekcsataja.hu oldalon tudtok, ahol további részleteket tudhattok meg a versenyről!

A FIFA 21 október 9-én jelenik PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!