ARURF helyett vak URF-on farmolhatjátok a vb zsetonokat, ezeket a hősöket pickeljétek, ha az ingyen győzelemre hajtotok.
A 2020-as LoL világbajnoksághoz kapcsolódó esemény visszahozta limitált ideig az URF játékmódot. Ezúttal azonban nem az ARURF-ban püfölhetitek a billentyűzetet, hanem a vak választásokra épülő URF-ban. Ennek a módnak a különlegessége, hogy a 10 tiltás után szabadon választhattok a megmaradtak hősökből, vagyis ti magatok dönthettek arról, hogy melyik hőssel játszotok. Ne felejtsétek el, hogy még most is nevezhettek Magyarország legnagyobb LoL versenyére, a Megyék Csatájára!
Top 10 Vak URF hős
Elöljáróban fontos leszögezni, hogy ezek a karakterek csak akkor működnek igazán, ha átjutnak a tiltási fázison. Ha valamiért úgy érzitek, hogy nem vagytok annyira magabiztosak a hősökkel, akkor inkább tiltsátok ki őket, az a legegyszerűbb.
Zed
Az árnyékok folyamatos megidézése, az ulti kombók és a hatalmas burst sebzés. Ezen tényezők miatt Zed egy tapasztaltabb játékos kezében simán carryzni tudja a mérkőzéseket.
Fizz
Nagyon idegesítő, hogy az E képességét másodpercenként tudja használni a közelharci mágus. Egy jól időzített ultival még a legtankosabb hősök is elpusztíthatóak, köszönhetően a W-ből származó extra sebzésnek.
Yuumi
Rá kell ülni egy bruiser/ADC vállára, aztán mehet a móka. Az igazán ügyes Yuumik rátesznek egy golflabdát a gyógyításra (E), aztán elmennek AFK-olni.
Hecarim
A gyorsvonatra érdemes felülni, mivel kifejezetten szórakoztató úgy játszani, hogy 700-as mozgási sebességgel robbantok bele a harcok közepébe. Szellempenge, Hármasság hatalma, Predator rúna és mehet a móka.
Xayah
Sokan alábecsülik Xayaht ebben a módban, pedig az egyik legjobb ADC-nek számít, ha nem az abszolút legerősebbnek. Rendelkezik CC-vel, képes menekülni, valamint ott a passzívja, ami nagyszerűen működik együtt az URF adottságaival.
A következő oldalon folytatódik a toplista!
Karthus
A területi sebzés folyamatosan pöröghet, a Q-n gyakorlatilag nincs CD, az ulti továbbra is idegesítő. Nagyon jól működik Karthus URF-ban, bár a bruiserek ellen nem sok esélye van.
Samira
Egyrészről új a karakter, ezért nem tudnak ellen játszani, másrészről ott van az a képesség, ami egy körben levédi az összes lövedéket. Könnyedén megnyerhettek vele minden 1v1-et, mivel a passzív stíluspontokat nem túl nehéz stackelni.
Ashe
Xayah mellett a másik kiváló ADC. Folyamatosan lehet vele spamelni a W-t, ott van a kábítást biztosító ulti, plusz rengeteg lassítással és sebzéssel rendelkezik Ashe a passív és a Q miatt. Lehetetlen menekülni előle.
Teemo
Idegesítőek a gombák, a vakítás és maga a karakter. AP-re és AD-re egyaránt építhető, miközben rálátást biztosít az egész csapat számára.
Graves
Folyamatosan lehet nyomogatni az E-t, ami bónusz töltényt és ellenállást biztosít, már csak emiatt is, az egyik legerősebb hős Graves URF-on. A burst sebzése hatalmas, Fázisrohammal (Phase Rush) nem lehet elmekülni előle.
Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait! Ne feledjétek, hogy elindult a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny regisztrációs szakasza. Nevezni a megyekcsataja.hu oldalon tudtok, ahol további részleteket tudhattok meg a versenyről!
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!