A Pullup egy nagyobb karnyújtásra van attól, hogy a PUBG idei legnagyobb presztízsű eseményének döntőjén szerepeljen, de már most is olyan messzire jutottak, ahol magyar csapat még sosem járt.
Mivel ezen év elején a koronavírus szinte az összes offline esemény lehetőségét elvágta, a PUBG e-sportért felelős embereinek újra kellett gondolniuk a 2020-as menetrendet. Mivel egy globális esemény megrendezése nem jöhetett szóba, inkább több kontinens szintű verseny mellett döntöttek, így jött létre a PCS, vagyis a PUBG Continental Series.
Szeptember és október során már a harmadik sorszámmal fémjelzett esemény vette kezdetét, a nyílt selejtezőkön bárki megmérettethette magát, aki megfelelt a szabályzatban foglaltaknak. A Continental Series 3: Europe esetében viszont történt egy különleges dolog, egy magyar játékosokból álló csapat eljutott egészen a zárt selejtezőkig. A Pullup Creatorral, Vantival, B3ncével és Lukival a fedélzetén ma és holnap azért küzdhet, hogy bejusson a verseny nagy döntőjébe, ahol 200 ezer dollár talál gazdára. Ehhez a zárt selejtezőben a legjobb 5 közé kell jutniuk, ugyanis ennyi csapat mehet tovább a döntőbe az EU West selejtezőkről.
Szurkoljatok nekik Ti is élőben a hivatalos streamen ma és holnap 19:00-tól!
NA & EU Broadcasts
— PUBG Esports (@PUBGEsports) October 6, 2020
PCS3 NA Group Stage: https://t.co/TmYZCQQGFt
Road to PCS3 – EU Broadcast link
PCS3 EU Closed Qualifier: https://t.co/zYsSluFXLr
Amennyiben sikerül bejutniuk a top 5-be, olyan csapatokkal találkozhatnak a döntőben, mint a FaZe Clan, a TSM, vagy a Team Liquid!
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!