Jack Grealish már a szezon elején összevásárolta a FIFA 21 álomcsapatát

Jack Grealish már a szezon elején összevásárolta a FIFA 21 álomcsapatát

Az Aston Villa sztárja az új játékkal kapcsolatban sem bírt magával, és már a megjelenés utáni második héten összevásárolta a bitang keretét.

Most a korábbiaktól eltérően nem egy Pro Player kártya buktatott le egy hivatásos futballistát, hogy milyen is a FUT csapata, hiszen ebben az esetben maga az érintett posztolta ki, hogy milyen kezdőt sikerült összeraknia alig két hét alatt. Jack Grealish nevét a Premier League rajongók minden bizonnyal ismerik, de akinek esetleg nem ugrana be ki is ő, akkor róla azért érdemes tudni, hogy az Aston Villa saját nevelésű játékosa, bár volt egy egyéves kitérője kölcsönben a Notts Countynál.

Az idei szezonban egyébként nagyon megy neki a játék, eddig négyszer lépett pályára a PL-ben, és ezidő alatt 3 gólig és 3 gólpasszig jutott már. A Liverpool elleni kiütéses diadal alkalmával például duplázni tudott, de ekkor hozta össze a három asszisztot is, tehát egyértelműen együttese húzóembere jelenleg. Az ő játéka is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jelenleg a Villa a táblázaton a második helyet foglalja el a százszázalékos teljesítményét követően. Grealish egyébként a FIFA 20-ban 77-es lapot kapott, a 21-ben viszont már 80-as értékeléssel rendelkezik, ráadásul tavaly CAM-ként jelölték meg, a mostani részben azonban LW pozícióra helyezték át.


Balra a FIFA 21, míg jobbra a FIFA 20-as kártyája látható

Róla is köztudott, hogy imádja a játékot, de a pénzt sem feltétlenül sajnálra egy jó csapat összerakása esetén. Azt nem tudni, hogy most mennyit áldozott rá, de minden bizonnyal kinyitotta a pénztárcáját, hogy összehozza az alábbi kezdőjét. Már tavaly is bemutatta, hogy igyekszik tényleg a legjobbakból verbuválni egy ütőképes együttest, és úgy tűnik erről az ambíciójáról idén sem tett le. Egyedül a saját lapja hiányzik a keretből. Most, hogy ő nincs ott egyelőre a CAM vagy LW poszton, így nem maradt más lehetősége, mint betenni középre a brazil zsonglőrt, Ronaldinhoz, balszélre pedig Sterling került. Mivel még a játék elején vagyunk, így az igazán brutál kártyák még váratnak magukra, viszont három helyen egyezést mutat a mostani csapata a tavalyival. Akkor is megvette Van Dijkot, Messit és Ronaldot is, szóval ők most sem hiányozhatnak:

  • GK: Allison – 90
  • RB: Adama Traore – 79
  • LB: Andrew Robertson – 87
  • CB: Kyle Walker – 86
  • CB: Virgil Van Dijk – 90
  • CDM: N’Golo Kante – 88
  • RM: Lionel Messi – 93
  • LM: Raheem Sterling – 88
  • CAM: Ronaldinho – 89
  • ST: Pele – 95
  • ST: Ronaldo – 94

Ne feledjétek, hogy elindult a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny regisztrációs szakasza. Nevezni a megyekcsataja.hu oldalon tudtok, ahol további részleteket tudhattok meg a versenyről!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!