Ismerjétek meg a  Megyék Csatája FIFA 21 versenyének kommentátorait

Ismerjétek meg a Megyék Csatája FIFA 21 versenyének kommentátorait

Három kommentátorral és találkozhattok a Megyék Csatája FIFA 21 közvetítésein, ebből ketten már kaptak év e-sport kommentátori díjat, míg a harmadik fél jelölésig jutott.

Hamarosan megkezdődnek a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny League of Legends tornájának megyei döntői, amelyet már élőben követhettek a Megyék Csatája Twitch csatornán. Az izgalmas mérkőzéseket a megyék legjobb csapatai garantálják, a szórakoztató és edukatív műsorért egy népes stáb felel, őket ismerhetitek meg közelebbről.

Maros "leszklareN" Gergő

Aki esetleg belefutott már egy-egy hazai CS:GO közvetítésbe, az biztosan hallotta hangját, hiszen hazánk egyik legismertebb shooter kommentátora. 2017 nyarától angolul közvetített külföldi CSGO meccseket (ausztrál liga, ESEA MDL), majd 2018 februárjában csatlakozott az Esport1TV csapatához. 1 hónap próbaidő után már rendes csapattaggá vált és a 2018-as V4 Future Sports Festivalon már stúdiós körülmények között is bizonyíthatott. Többek között részt vett a 2019-es IEM Katowice Major közvetítésében, majd nagy szerepet vállalt a 2019-es V4 Future Sports Festival-on is. Mindezek mellett oroszlán részt vállalt az MNEB első szezonjában, aminek az offline döntőjét oRoberto-val együtt közvetítették Győrben. Idén jelölték a 2019-es év e-sport kommentátora díjára.

Az elmúlt esztendőben azonban már a FIFA-ban is megmutatta magát több ízben. Részese volt a MNEB-en szereplő HPCL első és második szezonjának is, és mint kiderült, nagyon gyorsan felvette a ritmust a Pro Clubs, valamint hazánk legjobb együtteseinek a küzdelmeiben is. Egy pillanat alatt képes felpörögni a maxra, és akkor extrán élvezetes végigizgulni a mérkőzéseket az ő hangjával.

Baracsi "AdamB" Ádám

Másik kommentátor, aki szintén a shooterek világából érkezett, csak ő éppen a Rainbow Six: Siege szerelmese. Nyugodt és megfontolt hangon képes szikrázó izgalommal megtölteni az ember fülét egy-egy parázsabb akciónál, de leginkább az elemzések során érzi magát otthonosan. 2017 nyarán vett részt először amatőr Xboxos kupák szervezésében, melyeken kommentátorként is feladatokat vállalt. 2018 nyarán a harmadik ilyen kupa után csatlakozott az első E1TV-s Siege caster csapathoz, melynek így az alapítás óta is tagja. Természetesen nélküle szinte nincs hazai R6S adás, jelen volt az MNEB első és második szezonjában, de a Challenger és Pro League adásainál is felcsendül a hangja. Kommentátortársával elnyerte a 2019-es év e-sport kommentátora közönségdíját.

Ő inkább az 1v1-es vonalon tűnt fel a FIFA közegben, többek között már két K&H e-kupa 1v1-es versenyen is bizonyított a mikrofon mögött, hiszen nem csak a virtuális, de a valódi futballban is örömét leli.

Debreceni "TZeus" Péter

Ha FIFA közvetítés, akkor az első kommentátor, aki eszébe jut minden magyar FIFA e-sport rajongónak, az TZeus. Az Esport1 veterán munkatársa már évek óta adja a hangját a HPCL közvetítésekhez, ő hozta lázba a közönséget a V4 Future Sports Festival keretein belül és persze az MNEB FIFA fordulóiban is ő várta a nézőket hétről-hétre. Már háromszor is elnyerte az Év e-sport kommentátora címet és még mindig ugyanazzal a lelkesedéssel veti bele magát egy mérkőzésbe, mintha most indulna a pályafutása.

A megyei döntők október 27-én 17:30-kor indulnak és egészen 30-ig tartanak, majd utána elkezdődik a főtáblán is a küzdelem, méghozzá a csoportmérkőzésekkel.

Viszont ne feledjétek, hogy már elindult a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny regisztrációs szakasza, és egy utolsó selejtező még hátra van. Nevezni a megyekcsataja.hu oldalon tudtok, ahol további részleteket tudhattok meg a versenyről!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!