Preseason, érkezik az Ability Haste! - Jöhet a teljes CDR rework

Preseason, érkezik az Ability Haste! - Jöhet a teljes CDR rework

Eddig max 45%-ot tudtunk behúzni, de ez nemsokára már a múlt. Nagyot változik a rendszer.

A Riot évek óta az ősz elején kezdi el bemutatni a következő szezon újdonságait, majd a tél előtt lelövi a ranked meccseket és egy preseason során még élesben is tesztelik az implementálni kívánt dolgokat. Ebben az évben a fókusz a tárgyakra esik leginkább, ami azt jelenti, hogy sok megszokott dolog megy a kukába, lesznek olyanok, amik egy picit változnak és persze olyan mechanikákat is találunk majd, amiket lehet újratanulni. Az egyik ilyen a CDR vagy a Töltési Idő Csökkentésének fogalma lesz, ami ebben a formában megszűnik. Helyette jön az Ability Haste.

Az első és legfontosabb, amit le kell szögezni, hogy a kettő nem működik majd együtt. A CDR teljes egészében eltűnik és a Haste marad. A másik legfontosabb pedig az, hogy nincs maximum. Eddig 40 % (vagy 45%) után megvolt a plafon, ami fölé nem lehetett menni, még akkor se, ha mondjuk 6 olyan cuccot vett valaki, amin ott figyelt a CDR. Ez lehetne egyébként iszonyatosan durva is, de azért, hogy ne legyen az egész teljesen beteg változik a rendszer. Eddig, ahogy egyre több Töltési Idő csökkentő cucc volt rajtunk, a képességeink CD-je exponenciálisan ment lefelé. Viszont az új Haste úgy változik, hogy sima értéket kap, nem százalékot. Gyakorlatilag olyan lesz, mint az MR vagy az Armor. Tehát, ha 1 pont van ezen a mutatón, az azt jelenti, hogy 1%-kal gyorsabban lehet tolni a képességeket. Ha 2, akkor 2% és így tovább szépen. Persze a nullás CD-t így sem lehet elérni, sőt a 100% CDR érték sem lehetséges matematikailag, de lesznek olyan kombinációk, amiben akár 60-70% is simán beröppen.

A változás után a fejlesztők azt mondják, hogy sokkal több tárgyon találunk majd ilyen értéket, amivel azt akarják elérni, hogy valamilyen szinten minden karakter kapjon ebből. Szerintük ezzel sokkal rugalmasabbak lesznek majd a különböző tárgykombinációk és remélhetőleg nem az lesz, hogy minden meccsen ugyanazt kell építeni a különböző karaktereknek.

Hogy az új rendszer milyen lesz, egyelőre nem tudjuk megmondani. A koncepció egyelőre érdekesen hangzik, de most még úgy néz ki, hogy a Riot megadta a kihívást, amire Vandiril nemsokára azt mondja, "hogy nem lehet elérni a 100%-ot? Na akkor várjatok egy picit!"

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!