Megyék Csatája - Egy helyen az összes megyei döntő nyertes LoL csapat

Megyék Csatája - Egy helyen az összes megyei döntő nyertes LoL csapat

Kialakult a csoportkörök mezőnye, ebből a húsz csapatból kerül ki a Megyék Csatája LoL torna végső győztese.

Hatalmas izgalmak és érdeklődés övezte a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny League of Legends tornáját. A selejtezőkbe 1500-nál több játékos jelentkezett, hogy megmutassa nincs nála jobb az Idézők Szurdokában. A kvalifikációk nyertesei a megyei döntőkben csaptak össze, hogy eldőljön, melyikőjük képviselheti megyéjét a csoportkörökben, ahonnan már csak két lépcsőfokot kell megmászni a mindent eldöntő fináléig.

Mivel két győzelemig tartott minden széria, valamint egy október 23-i hétvége is beleszólt a lebonyolításba, ezért közel egy hónapon keresztül játszottak egymással az idézők, de végül sikerült megtalálni azt a húsz együttest, akik megérdemelten küzdhetnek a régiók szerint felosztott Magyarország négy csoportjában.

A száz továbbjutott játékos között valódi magyar legendák és lelkes amatőrök egyaránt szerepelnek, a kiélezett helyzetekben semmi sem garantálja, hogy a papíron erősebb csapat képes lesz megállni a helyét egy összeszokott, de az ismeretlenből felemelkedő ellenféllel szemben. 

  • Bács-Kiskun Betyárok: Csak kinyögted
  • Baranyai Bástyák: IWNL
  • Békési Oroszlánok: Békéscsabai E-sport Egyesület
  • Borsodi Sólymok: Sorsod Borsod
  • Budapesti Griffek: WiLD Multigaming
  • Csongrádi Turulok: Tóbiás izmos felsőteste
  • Fejér Megyei Királyok: Majdnem Fehérváriak
  • Győri Ezüst Páncélosok: SZESE E-sport
  • Hajdúsági Sárkányok: OutPlayThemAll
  • Hevesi Gólyák: Hívők
  • Jászsági Lovas Vitézek: Safety First
  • Komáromi Ezüst Vitézek: Kapcsold be!
  • Nógrádi Tollas Vitézek: Nógrádi Esport Reménység Team
  • Pesti Arany Oroszlánok: Tudja a bánat
  • Somogyi Sasok: Hollow Force
  • Szabolcsi Medvék: Unluko
  • Tolnai Hercegek: SzekszárdiBetyárok
  • Vas Megyei Struccok: Illés Akadémia Spirit
  • Veszprémi Várvédők: Józsi újra KS-el
  • Zalai Íjászok: Counter Doge Géjming

A csoportkörökben Bo2-es rendszerben zajlanak a küzdelmek, ez azt jelenti, hogy oda-visszavágókat rendeznek november 7-étől. Egy meccsnapon négy megye kerül képernyőkre, vagyis napi nyolc mérkőzésen szurkolhattok kedvenceteknek.

A csoportkörök közvetítéseit a Megyék Csatája Twitch csatornáján követhetitek. A megyekcsataja.hu oldalon további részleteket tudhattok meg a versenyről!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!