Next-gen konzol és szerződés üti a markát a Honvéd FIFA 21 verseny győztesének

Mindkét konzolra keresik a legjobbakat, akik képviselhetik majd az együttest hazai és nemzetközi tornákon.

A HELL Honvéd saját FIFA 21 versenyt hirdetett, és mindkét konzol képviselői örülhetnek, hiszen Playstation-ön és Xbox-on is lehet nevezni az 1v1 tornára.

A célja a kezdeményezésnek, hogy megtalálják az ország legjobb játékost mindkét masinán, akik majd a következő hónapokban a további itthoni, illetve nemzetközi versenyeken is képviselhetik a csapatot.

A jelentkezésnek vannak azonban feltételei:

  • A regisztrációhoz elegedhetetlen, hogy a játékos már betöltötte a 18. életévét és magyar állampolgár
  • FIFA21 Weekend League-ben elért - legalább egyszer - Elite 2 rang (25 win)
  • Megfelelő internet, hogy jó minőségben tudja a jelentkező streamelni a saját meccseit, amiket majd Horti Gábor közvetít
  • Nem állhát szerződésben más egyesülettel, vagy szabadon átigazolható az a játékos, aki jelentkezik
  • Ha valaki megnyeri bármelyik konzolon a versenyt, vállalja, hogy három hónapos próbaszerződést köt a Budapesti
  • Honvéd SE-vel, és ez idő alatt képviseli a klubot a hazai és nemzetközi FIFA tornákon
  • E-sport versenyeken való részvétel, valamint havonta 2 Weekend League végigjátszása

Ha valaki mindezeknek a feltételeknek eleget tesz, akkor nincs más teendője, mint a Lenovo Legion Honvéd Akadémia Facebook oldalán üzenetben elküldeni a részvételi szándékot. Erre a játékosoknak 2020. december 2-ig van lehetőségük. Fontos még tudni, hogy a megmérettetés Ultimate Team módban zajlik majd, de a pontos lebonyolításról még nincs információ. Emellett a legrangosabb találkozókat természetesen élőben is lehet követni, az alábbi csatornán:

Hortimegmondja - Twitch

Horti Gábor vagyok a HELL Honvéd FIFA csapatának igazolt e-sportolója. Ez amilyen őrültségnek hangzik, pont olyan őrültek lesznek a streamjeim is. Speaker és Gamer egy személyben! Évtizedek óta kommentálok, de 56 évesen kezdtem el játszani. Kemény...

Szerződéskötés esetén a Playstation verseny győztese 1db Playstation5 konzollal, az Xbox verseny győztese 1db Xbox Series X konzollal gazdagodik. A próbaszerződés lejártával, sikeres együttműködés és jó eredmények esetén, sportolói szerződés és támogatás üti a markát a legjobbaknak.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!