Megvan mikortól nézheted élőben, magyar nyelven az LEC 2021-es tavaszi szezonját

Megvan mikortól nézheted élőben, magyar nyelven az LEC 2021-es tavaszi szezonját

2021-ben sem maradtok magyar LEC stream nélkül.

Alig néhány hetet kell csak várni arra, hogy ismét Európa legjobb LoL csapataié legyen a színpad, ugyanis bejelentette a Riot Games az LEC 2021-es tavaszi szezonjának startját. A Spring Split 2021. január 22-én kezdődik, amit magyar nyelven kizárólag az Esport1 csapata hoz el nektek minden hétvégén.

A lebonyolítás változik, ugyanis a nyolc héten keresztül zajló küzdelmek között nem lesz pihenő, egyben kell letolniuk a csapatoknak az alapszakaszt. Két alkalommal szuperhetet rendeznek, vagyis pénteken, szombaton és vasárnap is lesznek mérkőzések. A franchise rendszer miatt ugyanazzal a tíz csapattal találkozhattok az Idézők Szurdokában, bár történt egy változás. Az Origen megszűnt, helyét az Astralis vette át, akik eddig is tulajdonolták a szervezetet. A névváltás önmagában nem jelent semmit, a Splyce-ból lett MAD Lions is képes volt felnőni a mezőnyhöz úgy, hogy csak egyetlen játékost tartottak meg (Humanoid) a korábbi keretből. Az Astralis esetében ugyanez a helyzet, Nukeduck maradt, Alphari, Xerxe, Upset és Jactroll ment.

Gyakorlatilag már minden készen áll a január 22-i startra, egyetlen kérdés eldöntetlen még, hogy ki lesz az FC Schalke 04 kezdő ADC-je. Neonnak él még a szerződése, így ha nem találnak jobb játékost nála akkor vele kezdhetik meg a tavaszi szezont.

Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait! Ne feledjétek, hogy december 19-én a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny LoL döntőjén szoríthattok a Budapesti Griffeknek vagy a Nógrádi Tollas Vitézeknek. A közvetítéseket a Megyék Csatája Twitch csatornáján követhetitek. A megyekcsataja.hu oldalon további részleteket tudhattok meg a versenyről!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te milyen nyelven nézed az LEC meccseket?

Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések