MCS FIFA 21 - Ennél szorosabb aligha lehetne a PS4-es finálé

Az utolsó feladat vár a Megyék Csaták döntőseire, azonban ez minden eddiginél nehezebb lesz, már csak azért is, mert kiszámíthatatlan, hogy ki fog nyerni.

Egy hosszú út végéhez érkezett a két játékos, mivel a selejtezőket követően egy öthetes csoportkörökre bontott küzdelemsorozatban kellett bizonyítaniuk a rátermettségüket, utána pedig az egyenes kieséses szakaszban még jobban fel kellett pörögniük.

Német pénzdíjas versenyen már bizonyított, azonban hazai pályán egyelőre még nem sikerült letennie a névjegyét. EndLine03 viszont a Megyék Csatáján minden erejét beleadta, hogy ő legyen a legjobb, és egyelőre nagyszerűen teljesít. A története a déli csoportban kezdődött PS4-en, és elég jól indult számárá a dupla sikerrel, utána viszont összeakadt HorvathG_-vel, aki egyszer túl is járt az eszén. Nagyon szoros két mérkőzést játszottak egymással, és akkor mindketten egy-egy diadallal "tért haza" a virtuális pályáról. EndLine ezt követően továbbra is kiegyensúlyozott és remek játékkal örvendeztette meg a nézőket és a szurkolóit, ráadásul az utolsó fordulóban még a csoportelsőség is összejött, dacára, hogy gyurma nagy csatára késztette és az első meccsen leikszelt vele.
A rájátszásban új erőre kapott, és bár az első találkozó első felvonásában egy 3:1-es vezetést bukott el döntetlen az utolsó 10 percben, a másodikban már nem hibázott és megmutatta, hogy nem lehet vele packázni. Az elődöntőben szintén nem volt kérdés ki jut tovább, egy dolog azonban leszűrhető. Bárkinek képes gólokat vágni és tudja hogyan érvényesítheti a játékstílusát, bizonyos pillanatokban mégis a kelleténél nagyobbakat hibázhat, ami eddig nem jelentett számára nagy veszélyt, egy ilyen döntőben viszont már nem biztos, hogy belefér. Mindezek ellenére leginkább arra lehet számítani, hogy az utolsó percekig kérdéses lesz ki is nyeri ezen a konzolon a Megyék Csatáját.

HorvathG neve már tűnt fel hazai rendezésű tornán, elég csak a Magyar Esport Fesztiválra gondolni, amikor a Puskás Arénában mérkőzhetett meg nagy kaliberű játékosokkal. Ott is megmutatta, hogy igazából nincs félnivalója senkitől, de talán rá is jellemző az fajta bizonytalanság, ami csak időnként jön elő, viszont akkor nagyban befolyásolja a teljesítményét. Ezen a versenyen is voltak kihagyásai, hiszen a csoportban kikapott például mokosgtől is, pedig előtte és utána is gyakorlatilag rendíthetetlenül verte ellenfeleit. Az egyenes kieséses szakaszban pedig jött a számára legnehezebb ellenfél, tooFrez_x10, aki az egyik esélyese volt ennek a kiírásnak. Egy nagyon erős kezdés HorvathG_-től viszont letaglózta, és bár egy idő után felocsúdott ellenfele a letargiából, ez bőven elég volt, hogy kontrollálja a mérkőzést a Tolnai Herceg, így egy góllal jobbnak bizonyult és bejutott a döntőbe. Az első meccs számára fontos lehet, de mivel eddig is bizonyította, hogy a visszavágóra teljes mértékben fel tudja szívni magát, ezért a legvalószínűbb, hogy csak az utolsó pillanatokban dől majd el a finálé.L

A PS4 döntőjét december 19-én, szombaton rendezik meg Bo3-as formátumban az alábbi időpontban:

16:00 Csongrádi Turulok (Endline03) vs Tolnai Hercegek (HorvathG_)

Ha nem szeretnél lemaradni a döntőkről, akkor kövesd figyelemmel a Megyék Csatája Facebook oldalát december 19-én szombaton 15:30 perctől. A megyekcsataja.hu oldalon további részleteket tudhattok meg a versenyről, így az aktuális eredményekért és állásért is ide érdemes ellátogatni!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!