Több, mint százezerért vihető a LaLiga decemberi legjobbja

Több, mint százezerért vihető a LaLiga decemberi legjobbja

Nem rég jelentették be, hogy Iago Aspas lett a spanyol élvonalban december legjobbja, és most már azt is tudni milyen lett az új lapja.

Senkit sem lep meg, hogy SBC keretein belül válthatja ki a 33 éves támadót. A Celta Vigo játékosa nem semmi hónapot produkált együttesével, öt mérkőzésen át egyszer sem találtak legyőzőre ugyanis. Ez idő alatt a játékos négyszer vette be ellenfelei kapuját, és ezzel már 9 találatnál jár a bajnokságban, plusz további négy asszisztot is jegyzett. A Celta decemberi hónapban szerzett 11 góljából tehát 8-ból kivette a részét alaposan. Olyan játákosokat utasított ezzel maga mögé a szavazáson, mint Leo Messi, Karim Benzema, Mario Hermoso, Jules Kounde, Gerard Moreno és Javier Ontiveros.

Ha valaki meg akarja szerezni a spanyolt, akkor ahhoz két együttest kell összeraknia, és ehhez kell egy 83, valamint egy 84-es erősségű kezdő. Előbbi esetében 70-es, utóbbinál viszont elég egy 65-ös chemistryt összerántani. A megoldások körülbelül 130-150 ezer coinból már kijönnek, így akinek szüksége van egy jobb spanyol lapra, akkor érdemes lehet vetnie rá egy vagy több pillantást.

Követelmények

La Liga

  • Min. 1 LaLiga Santander játékos
  • Min. 1 Team of the Week játékos
  • Min. Team Rating: 83
  • Min. Team Chemistry: 70

National Duty

  • Min. 1 spanyol játékos
  • Min. Team Rating: 84
  • Min. Team Chemistry: 65

Ezt a lapot február elejéig tudjátok így megszerezni.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések