A hétvégi rangadó beleszólhat a K&H MNEB HPCL bajnoki sorsába

A hétvégi rangadó beleszólhat a K&H MNEB HPCL bajnoki sorsába

A nyolc ponttal vezető MTK elsőként lehet bajnok, de ehhez még egy nagy rangadót meg kell nyerniük.

A hétvégén, pontosabban január 17-én vasárnap este rendezik meg a FIFA 21-ben a K&H MNEB HPCL őszi szezonjának utolsó előtti, tizedik játéknapját. Nem kérdéses, hogy az MTK Budapest nagy esélyese a kiírásnak, hiszen a 16 lejátszott mérkőzésükből 12-t megnyertek és 38 pontot gyűjtöttek eddig. Azonban hiában dominálják egyelőre a szezont, a legnagyobb párharcuk még hátra van, hiszen a rögtön őket követő Veszprém ellen kell majd bizonyítaniuk. A két együttesnek egyébként nagyon kiegyenlített mérlege van, mindkét fél 3-3 alkalommal győzött és két esetben nem született döntés közöttük. Nehéz lenne tehát megmondani, hogy ki fog nyerni. Eddig egyébként az MTK-nak kevésbé sikerültek jól az őszi szezonok, de most az arany közelébe kerültek, miközben a Veszprémnek korábban már összejött a bajnoki cím, és pont ezért most sem akarnak lemondani róla.

A másik közvetített mérkőzés a Puskás Akadémia és a Honvéd összecsapása lesz. A Puskás korábban a Nice Gaming csapataként volt ismert, és úgy tűnik a váltás nagyon bevált, mert egyrészt továbbra is ott vannak az élmezőnyben, másrészt a Puskás eddigi legjobb eredményét sikerülhet összehozni. Ha csak azt vesszük, hogy a legutóbbi szezonban a 10. helyen végeztek, akkor a mostani negyedik helyezés hatalmas ugrás. A Honvéd velük szemben szokásosan hozza a magabiztos és kiegyensúlyozott formáját, minden évben ott vannak a legjobbak között, és bár egyértelmeűen az egyik legmeghatározóbb klub a bajnokságban, valahogy a hajrák sosem sikerültek úgy számukra, hogy többszörös bajnokoknak mondhassák magukat. Ha nem döntetlent játszanak, akkor gólgazdag meccseken szórakoztatják a rajongókat, viszont ez ritka, de ha kinyílik a gólcsap, akkor a Honvéd eddig mindig győzni tudott.

A menetrend:

20:00

  • HELL Honvéd vs Puskás Akadémia eSport
  • Veszprém Futsal eSport vs MTK Budapest eSport

Ha az MTK mind a két mérkőzését megnyeri, akkor óriási lépést tesznek a bajnoki arany felé, de biztosa még nem mehetnek, hiszen ezzel együtt 3 játéknap hátra van, ráadásul ellenfelüknek van egy elhalasztott mérkőzésük a Puskás ellen, így ez a duó még jóval több pontot is szerezhet a végelszámolásban. Egy biztos, ez az idény is elképesztően szoros lehet a hajrában, akár csak a korábbiak. A mérkőzéseket élőben az Esport1 Facebook oldalán lehet megtekinteni.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!