Kiderült mikor indul a TOTY lapok felfedése

Az év elején mindenkit a Team of the Year bejelentése tart lázban, és a legjobb hír, hogy már nem is kell sokat aludni hozzá.

A FIFA játékok egyik legmeghatározóbb időszaka az új esztendő elindulása, az új energiák mellett a Team of the Year jelent még fokozott izgalmi állapotot rajongók körében. A legjobb dolog ilyenkor, hogy ők maguk is szavazhatnak, hogy kik legyenek benne a 11 fős keretben, de persze az utolsó szót maga a kiadó mondja ki. Ezek általában azért olyan fontosak, mert a legjobb kártyák sok esetben közülük kerülnek ki, és bizony nagy erősítést jelentenek a FUT csapatokba, bár nem olyan egyszerű őket megszerezni, hiszen borsos áruk van, és kevés az esély arra is, hogy kinyitja őket az ember. Egyébként az UEFA oldalán már megjelent a legjobb 11, a szavazatok alapján az alábbi labdarúgók kerültek be ide:

Az EA Sports viszont ettől eltérő listával is szolgálhat, a legjobb pedig, hogy már nem is kell erre sokat várni. Kitettek egy képet ugyanis, amelyen leolvasható, hogy január 22-én érkezik meg az első adag TOTY. Január 18-án lezárult a szavazás, és kell még néhány nap az összesítéshez, de utána szép sorban bemutatják majd a játékosokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy a megmutatják a csapatot és rögtön elérhetővé válnak a csomagokban. Elképzelhető, hogy egy kicsit majd még várni kell, mielőtt lecsaphatnának rá a rajongók.

Valószínűleg először a kapusokat teszik közzé, majd jönnek a védők, aztán a középpályások és végül a támadók is bemutatkoznak.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!