Összeolvadt a Blizzard és a Vicarious Visions: Mi lesz a Diablo 2 remake-kel?

Összeolvadt a Blizzard és a Vicarious Visions, utóbbi csapat a bennfentesek szerint a Diablo 2 remake-en dolgozik már egy ideje. De mi lesz így a remake sorsa?

Bővült a Blizzard, ugyanis a stúdió a minap magába olvasztotta a Vicarious Visionst. Ez a 200 fős fejlesztőcsapat eddig az Activision alá tartozott, és olyan IP-ken dolgoztak, mint a Skylanders vagy a Crash Bandicoot. Sőt hozzájuk köthető a Tony Hawk Pro Skater 1+2 is. Azonban így, hogy a Blizzard átvette az irányítást csak a stúdió belsős projektjeiért felelnek majd a tagok.

A Vicarious Visions egyébként már 2019 óta elég szorosan együttműködik a Blizzarddal a Diablo kapcsán: az ilyen témákban általában jól értesült újságíró, Jason Schreier szerint a Diablo 2 Remake készítésén dolgoznak. Schreier azt is megosztotta velünk, hogy ez a projekt eredetileg a Blizzard régi klasszikusok felújításán dolgozó Egyes Csapatánál készült. Nekik köszönhetjük  például a  Starcraft Remastered vagy a Starcraft 2. Azonban a Warcraft 3 Reforged bukása után a vezetők elvették tőlük a Diablo 2 Remake-et, majd a csapatot is feloszlatták.

Mit gondolsz, jó döntés volt elvetni a remaket?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!